A 2007-2013-as tervezési időszak lezárásának közeledtével idén nem csak a pályázati kiírások üteme gyorsult fel a lehető legnagyobb mértékű abszorbció elérését szem előtt tartva, hanem a rendszerben „bennragadt” számlák kifizetésének felgyorsítását is szorgalmazzák. „Minden forintnak az utolsó fillérig célba kell érnie”, – ez a kormány által kihirdetett cél, azaz, hogy a rendelkezésre álló uniós forrásokat 100%-ban felhasználjuk. AZ ESZA Nonprofit Kft. abban szeretne a kedvezményezetteknek segíteni, hogy projektjeik a klasszikus megfogalmazás szerint „adott költségen, adott időben, adott eredménnyel” záruljanak. A kifizetések felgyorsítását célzó információs napoknak kettős célja van, a gyorsítás elősegítése és a kedvezményezettek közvetlen támogatása a személyes eszmecserék során.
2012 őszén három ilyen jellegű információs nap került illetve kerül megrendezésre havi egy alkalommal. Szeptember 18-án a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 3.1.5-09/A/1-2 „Pedagógusképzések, a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben” című pályázat 222 kedvezményezettjének tartott a Társaság rendezvényt a Novotel Hotel Centrum Budapestben. A következő eseményre az Art’Otelben került sor a TÁMOP-5.2.5.A-10/1-2 és a TÁMOP-5.2.5.B-10/1-2 012. „Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok” témakörben október 16-án, 80 fő részvételével. Az őszi sorozat záróeseménye tervek szerint november 28-án lesz, ahol a TÁMOP 3.1.7-es konstrukció kedvezményezetti köre a célcsoport több száz fővel.
A kifizetések felgyorsítást célzó információs napokon a pályázók segítséget kapnak a projekt megvalósítása során illetve a zárásnál jelentkező pénzügyi, szakmai és adminisztratív feltételek értelmezésében, különös figyelemmel a kifizetési kérelmek, szerződésmódosítások és változás bejelentések formai és tartalmi elvárásainak megismeréséhez. Az előadások után alkalom nyílik kis csoportos konzultációkra, ahol a különböző szakterületek képviselői személyesen állnak a kérdezők rendelkezésére.