Sötét mód ikon
2026 július 26
Felfelé kapaszkodott a magyar piac

Felfelé kapaszkodott a magyar piac

A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a keddi negatív korrekció után valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: optimista hangulatban várja az esti amerikai kamatdöntést a hazai piac. A BÉT jó napot zárt közel 1 százalékos emelkedésével. Leginkább a Mol piacán látszottak vevők, a papír árfolyama elérte a háromezer forintot. A magyar olajtársaság esetében leginkább annak örülhetnek, hogy egy alapvetően devizában működő vagy elszámoló vállalatnál a forint gyengülése mindenképpen pozitív hatással lehet az eredményre – jegyezte meg. Kiemelte továbbá, hogy a Magyar Telekom esetében új, 430 forint feletti árszint alakult ki.

A Mol 54 forinttal, 1,83 százalékkal 3000 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,47 százalékkal 12 750 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,93 százalékkal 435 forintra emelkedett, forgalma 89,1 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 18 forinttal, 0,37 százalékkal 4942 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4334,35 ponton zárt szerdán, ez 1,73 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.