A ciprusi törvényhozás kedd este utasította el az euróövezeti pénzügyminiszterek által szombat hajnalban elfogadott tervet, amelynek keretében Ciprus 10 milliárd eurónyi hitelt kapott volna, ha az ország e mellé 5,8 milliárd eurónyi saját forrást von be, elsősorban a bankbetétek egyszeri megadóztatásával.
Az osztrák pénzügyminiszter újságíróknak úgy fogalmazott: ha ciprus nem tesz le az asztalra újabb tervet, akkor a bankok nem nyitnak ki pénteken, mivel az EKB „nem biztosít több likviditást”. Ez borzalmasabb forgatókönyv, mint ami eddig az asztalon volt – tette hozzá.
Maria Fekter leszögezte: az euróövezeti országok készen állnak Ciprus megsegítésére, de „csak értelmes feltételek mellett”. Sem az euróövezeti mentőalap (ESM), sem az EKB nem feneketlen kút – tette hozzá.
A ciprusi pénzügyminisztérium a hétfői ünnepnapon kétnapos, keddre és szerdára kiterjedő banki üzemszünetet jelentette be, hogy a mentőcsomagról szóló politikai egyeztetések ideje alatt a betétesek ne rohanják meg a bankokat. Szakértők szerint a bizonytalanság miatt várhatóan pénteken is zárva tartanak majd a bankok.
Maria Fekter szerint az euróövezeti vezetők nem fogadnak el olyan csomagot, amely tovább növeli a ciprusi államadósságot. Egyben hozzátette, hogy ő személyesen inkább a nagyobb ciprusi bankok által kibocsátott kötvények tulajdonosait adóztatta volna meg, mint a betéteseket.
„Németország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Ausztria is inkább ez előbbi megoldás mellett állt ki, de Franciaország és a többi állam többsége az adót választotta” – mondta. Kifejtette: a két legnagyobb ciprusi bank kötvényeire kivetett, 38 százalékos adósságleírás több mint 6 milliárd euróval csökkentette volna a bankok adósságát.
A pénzügyminiszter szerint ugyanakkor a ciprusi helyzet nem jelent veszélyt az euróövezetre. „Az euróövezet stabil” – fogalmazott.
A ciprusi gazdasággal az a baj – mondta – , hogy túl nagyra nőtt a pénzügyi szektor. „Nem lehet megmagyarázni az osztrák adófizetőknek, hogy miért nekünk kell biztosítanunk az orosz oligarchák vagy a britek pénzét” – fogalmazott.