Sötét mód ikon
2026 július 23
Fejenként 20 millióra büntették a csaló brókercégek vezetőit

Fejenként 20 millióra büntették a csaló brókercégek vezetőit

20 milliós személyi bírság

A portálnak adott interjúban az ügyvezető igazgató elmondta, a három érintett brókercég valamennyi vezető tisztségviselőjével, összesen 11 igazgatósági vagy menedzsment taggal szemben folytatott le az MNB a személyes felelősségükre vonatkozó eljárásokat a történtek miatt. Mindegyiküket a korábbi törvény szerinti maximális, fejenként 20-20 millió forint személyi bírság megfizetésére kötelezte a jogszabályok súlyos megsértése miatt.

Hozzátette, a brókerügyek tanulságaként született egyik törvénymódosítás nyomán ezeknek a vezetőknek ma együttesen már 5,5 milliárd és nem 220 millió forint bírságot kellene megfizetniük a köz javára. Tavaly év végétől ugyanis a felügyelt intézmények vezetőinek személyi bírságplafonja 500 millió forintra nőtt.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

32 ezer Quaestor-károsult

Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy egyes politikusok évek óta pontosan tudják, hogy a Quaestor Hrurira első kötvénykibocsátási tájékoztatóját még 2007 novemberében, az MSZP kormányzása idején hagyta jóvá az akkori pénzügyi felügyelet. Kifejtette, 2014 novembere óta viszont, amikor is az MNB a maga részéről első ízben és egyetlen alkalommal a Quaestor-kötvény kibocsátási tájékoztatóját formailag jóváhagyta, gyakorlatilag nem nőtt a bűncselekmény révén eltulajdonított ügyfélvagyon.

Az igazgató közölte, a 32 ezer Quaestor-károsult kártalanítása a végéhez közeledik, a nekik jogosan járó 124,3 milliárd forintnyi pénzből a Kártalanítási Alaptól és a Befektető-védelmi Alap (Beva) kártalanításából 123,8 milliárdot már felvettek.

Hozzátette, a Buda-Cash ügyfeleinek kártalanítása során a Beva a brókerház 8272 befektetője számára mintegy 14,1 milliárd forint kártalanítást fizetett ki.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Visszatért a bizalom?

Szeniczey Gergő az interjúban elmondta azt is, hogy a botrányok után tavaly és idén a teljes szektort tüzetesen átvizsgálta az MNB, csak kisebb szabálytalanságokat talált, a Buda-Cash és társaira jellemző szervezett visszaélést azonban sehol sem. E vizsgálatsorozatuknak is köszönhető, hogy már tavaly visszatért a bizalom a befektetési szolgáltatók piacára, és a forgalom több százalékponttal nőtt – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy az MNB a tőkepiaci felügyeleti szakterületen azonnal bevethető operatív vizsgálati csapatot hozott létre, a rendszerkockázatot felvető jogsértések valós idejű kivizsgálására. Ha úgy ítélik meg, hogy a vizsgálataik sikerét veszélyezteti, akkor – eddig csak az engedély nélküli, jogosulatlan szolgáltatóknál alkalmazott módon – mindenféle előzetes értesítés nélkül mennek ki a helyszínre vizsgálódni. Ott pedig – a nyers adatbázisok eddigi sikeres lekérdezésén túl – szükség esetén akár a teljes informatikai állományt azonnal le tudják másolni és elhozni – mondta.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.