Sötét mód ikon
2026 július 23
Fegyelmi eljárás indulhat a Széchenyi Kártyás csalás miatt

Fegyelmi eljárás indulhat a Széchenyi Kártyás csalás miatt

A minisztérium azt követően kért azonnali és haladéktalan intézkedést, hogy kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bejelentette: egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal és a nyomozás 43 gyanúsított ellen vádemeléssel zárult.

A gazdasági tárca szerint a könyvvizsgálók, könyvelők, adótanácsadók szerepe kiemelt a gazdaságban, mivel ők az államkassza bevételének elsődleges felügyelői, éppen ezért az NGM minden rendelkezésére álló eszközzel fel fog lépni a csalárd, gondatlan vagy éppen képzetlen könyvelővel, adótanácsadóval vagy könyvvizsgálóval szemben – közölték.

A közlemény szerint a csalás miatt elítélt könyvelők, adótanácsadók, adószakértők engedélyét a tárca haladéktalanul visszavonja.

Lukács János, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke közölte, hogy a bűnügy vezető személyeként ismert B. Zs. nem rendelkezik könyvvizsgálói képesítéssel, így nem tagja a kamarának sem, tehát vele szemben a kamara nem járhat el.

Az érintett többi személy neve nem ismert, róluk csak a nevük ismeretében tudna nyilatkozni a kamara – tette hozzá. Az elnök leszögezte: a Magyar Könyvvizsgálói Kamara mindig és haladéktalanul eljárt azokkal a tagjaival szemben, akik vétettek a jogszabályok, illetve a kamara belső szabályi ellen.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.