Sötét mód ikon
2026 július 25
Februárig megúszta Berlusconi

Februárig megúszta Berlusconi

Másodszorra is nemet mondott a milánói bíróság a Ruby-pernek a Berlusconi védelme által kért felfüggesztésére. „Vagy bíróságra járunk, vagy a választási kampánnyal foglalkozunk” – hangoztatta Nicolo Ghedini, Berlusconi ügyvédje, aki maga is jelöltként indul a jobbközép Szabadság Népe (PdL) szenátusi listáján. Ghedini január 14-én is a per felfüggesztését kérte a választási kampány idejére. A bíróság akkor is nemet mondott. Most a bíróság azzal módosította korábbi döntését, hogy a per utolsó két tárgyalási napját márciusra tette át. A Ruby-pernek a tervek szerint március 11-én kellene lezárulnia, tehát az ítélet a februári választások második fordulója után születhet meg.

A 2011-ben kezdődött Ruby-perben a 77 éves Berlusconit kiskorú lány prostitúcióra való kényszerítésével és hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják. Az eddigi tárgyalásokon vád és védelem azokat a fiatal nőket kérdezte, akik a Berlusconi által rendezett partikon vettek részt. Mint kiderült, a politikus a mai napig 42 lányt támogat fejenként havi több mint kétezer euróval. Január 14-én a bíróságon megjelent az idén 21 éves Szívtipró Rubyként ismert marokkói Karima El Mahroug, aki négy évvel ezelőtt 14 alkalommal lépett fel az akkori kormányfő Milánó közeli villájában. Rubyt a védelem szólította tanúként, de végül nem szólalt meg. Berlusconi tavaly októberben önként nyilatkozott a bíróságon, azt hangoztatva, hogy soha nem volt szexuális kapcsolata Rubyval.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.