2024 július 21

Fabetonnal és vitamindús tejjel készül a tőzsdére a kék hetes

Az idén januárban alakult meg a társaság, a nyáron felvették a nyilvános részvénytársasági formát. Tudatosan haladnak, arra törekszenek, hogy minél gyorsabban a köztudatba kerüljenek.

tozsde_pixabayJúniusban nyilvánossá váltak

– Valóban így van – mondja Böjthe Kálmán, a Blue Seven Group NyRt. elnök vezérigazgatója. – A társaságunk 2013 júniusában nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult át, ezzel egy időben alaptőkét emeltünk, a Seven Innovation Kft. és a Seven Healthcare Kft. cégünk száz százalékos leányvállalatává vált. Időközben benyújtottuk a kérelmünket a Magyar Nemzeti Bankhoz, s ha minden a terv szerint megy, november végén kerülhetnek a részvényeink technikai bevezetéssel a Budapesti Értéktőzsdére.

– Innovációkat, fejlesztéseket, technológiákat és megoldásokat karolunk fel. Elsősorban a környezetet óvó, az emberi egészséget megőrizni segítő találmányokat, és technológiákat akarunk a piacra segíteni, megoldani azt, hogy a közismerten innovatív magyar elme hasznos ötletei megvalósuljanak. Felkutatunk és fejlesztünk még nem ismert, a piacon be nem vezetett, de igényelt, tesztelt és bevált termékeket, amelyek felhasználó-orientáltak, egyben környezet-, egészség- és pénztárcabarátok.

Menő termékek a tarsolyban

– A ,,tarsolyukban” nyilván már ott van néhány ilyen ötlet és találmány…

– Természetesen. A cégünk tulajdonosai zömmel maguk is feltalálók. Nekem is van reklámipari találmányom. Németországban valósítottam meg, ahol a szüleimmel éltem. Ott is meg kellett küzdeni, az újat ott sem egyszerű a piacra vinni, végigverekedni azt, amíg az ismeretlenségből az ember berobban a köztudatba. A jó találmány az alap, amire lehet építkezni. Az út azonban meglehetősen rögös, mire az ötlet menő termékké válik.

– Menő termékké? Mit ért ez alatt?

– A menő termék fogalma a kulcs a gondolkozásomban. Gondoljon bele, hogyan vásárol ! Vagy az ismert terméket keresi a polcokon, vagy az árat nézi. Manapság azonban egyre inkább azon múlik, hogy például a bevásárlóközpontban egyáltalán levesz-e a polcról egy új terméket, halott-e róla. Sokkal többet nyom a latban, mit látott az új cikkről a televízióban, a szomszéd, mit beszélt róla, az újság írt-e róla.

Papírbeton és egészséges tej

– Kétségtelen, az érvényesüléshez jó termék is kell. Kevés pusztán ismertetni a jó elképzelést, ha nem tudunk mellé valamilyen kézzel foghatót is adni. Kérdezte, hogy rendelkezésünkre állnak-e találmányok. Igen, ilyen például az úgynevezett papírbeton. Ez egy papíripari korábban hasznosítatlan hulladékanyag újrahasznosítási eljárására. A papírbetonnak olyan tulajdonsága van, mint a vályognak, jó a hő megtartó képessége, de közben ,,lélegzik”.

Blue Seven Group

A 2013 januárjában alapított és júniusban nyilvánosan működő részvénytársasággá átalakult Blue Seven Group alaptőkéje 665 millió forint, ami jórészt a két leányvállalata üzletrészeinek apportjából áll. A részvényeinek a névértéke 100 forint.

– Említhetem a korszerű élelmiszereket. Az eredeti végzettségem állatorvos, s talán ezért is vonzódtam mindig a természethez. A találmányaink között van olyan állati táphoz adagolható kiegészítő, ami azt a célt szolgálja, hogy például a tehenek olyan tejet ,,állítsanak elő”, adjanak, amelynek a beltartalma magas értékű. Olyan vitaminokat és egyéb összetevőket tartalmaz, amelyek nagyon egészségesek az embereknek. Bármilyen furcsa, de ezeknek a jobb minőségű, értékes termékeknek az előállítás nem igazán kerül többe. Ez a tej hamarosan ott lesz a magyar üzletek polcain.

– Jelenleg csak magyar fejlesztéseket és innovációkat képviselünk, szoros együttműködésben a feltalálóval és fejlesztővel. Közös sikerünket a bizalom és egyedi megállapodás alapozza meg, a feltaláló és ötletgazda részesül a kiérdemelt haszonból a legnagyobb részben. Ő garantálja, hogy az ötletből létrejövő termék azt tudja, amit ígért.

Ismertséget és védettséget ad a tőzsde

– Mit várnak a tőzsdei bevezetéstől?

– A tőzsdei jelenlét, illetve az azzal járó nyilvánosság és ismertség biztosítja, hogy a termékeket megfelelően tudjuk képviselni itthon és nemzetközi szinten egyaránt. Amikor az ember leül tárgyalni egy ismert külföldi cég vezetőivel, fontos, hogy olyan társaságot képvisel, amely megméreti magát  a tőzsdén. A nyilvános működés, a tőzsdei szereplés egyfajta védelmet is jelent, ami nem hátrány egy találmányokat és új technológiákat piacra juttatni akaró cég esetében – mondta végezetül Böjthe Kálmán.

*