Mi lesz vasárnap után?
Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének biztosi kollégiuma a nap folyamán testületi látogatást tesz az EU rotációs elnökségét most fél évre átvevő Luxemburg fővárosában – ott, ahol Juncker másfél évtizednél is hosszabb ideig kormányfő volt.
Xavier Bettellel, a jelenlegi luxemburgi miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a görög dráma volt a fő téma. Juncker úgy vélekedett, hogy nehéz további tárgyalások várnak Görögországra akkor is, ha a referendumon az igenek kerülnek többségbe. Nem tudott ugyanakkor válaszolni arra, hogy a hitelezők egyáltalán hajlandóak lennének-e újra megnyitni a tárgyalásokat, ha a „nem” győzne.
Az eddigi pénzügyi mentőprogramról megállapította, hogy az befejeződött, és jelenleg nincsenek folyamatban tárgyalások.
„Ha a görögök nemmel szavaznak, akkor az azt jelenti, hogy mindent megtettek a görög tárgyalási pozíció javítása ellenében” – mondta Juncker.
A briteknek is üzentek
A sajtótájékoztatón Xavier Bettel azzal támasztotta alá Juncker szavait, hogy a referendum elutasító kimenetele nyomán a külvilág kénytelen lenne tiszteletben tartani ezt a görög álláspontot, ami nagyban bonyolítaná a helyzetet.
A nagyhercegség miniszterelnök egyébiránt azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak úgymond hidat kell építenie – nem csupán Görögország, hanem az EU-tagságról népszavazást tervező Nagy-Britannia felé is.
Milliárdok múlnak rajta
Németország 87,6, Franciaország 67,0, Olaszország 58,5, Spanyolország 40,0, Hollandia 19,0, Belgium 11,8, Ausztria 9,3, Finnország 5,9, Portugália 4,4, Szlovákia 2,9, Írország 2,6, Szlovénia pedig 1,6 milliárd eurót veszíthet a görög államcsődön. Az említett összegek együttesen 310,6 milliárd eurót tesznek ki, ami a fel nem sorolt euróövezeti tagállamok veszteségével együtt 317 milliárd euróra rúg.
Egy lakosra vetítve Hollandia vezeti a listát 1126 euróval, a második helyen Ausztria áll 1088, a harmadikon Németország 1085 euróval. Franciaországban 1012, Olaszországban 960, Spanyolországban 862, Szlovéniában 774, Írországban 565, Szlovákiában 535, Portugáliában pedig 424 euró görög tartozás jut egy főre.