Sötét mód ikon
2026 július 24
Ezt akarja Ciprasz a hitelezőktől

Ezt akarja Ciprasz a hitelezőktől

A nem mellett kampányol

Ciprasz pénteken, a népszavazási kampány finisében újabb televíziós beszédet intézett a görög nemzethez. A miniszterelnök üdvözölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön közzétett jelentését, amely véleménye szerint igazolja a görög kormány azon döntését, hogy elutasította a hitelezőknek az adósságszolgálat könnyítését nem tartalmazó javaslatatcsomagját.

Ismét arra kérte honfitársait, hogy szavazzanak nemmel a vasárnapi referendumon, mondjanak nemet „a zsarolásra és az ultimátumokra”. Újfent hangsúlyozta, hogy vasárnap nem az ország euróövezeti tagságáról kell véleményt nyilvánítaniuk a szavazóknak, hanem a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról.

Ez így nem mehet tovább

A Nemzetközi Valutaalap a múlt héten készített – tehát a hétvégi és az e heti események hatásait nem tükröző – jelentésében megállapította, hogy Görögország adóssághelyzete fenntarthatatlan, ezért a hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtása mellett 2018 végéig további 50 milliárd eurós külső finanszírozásra és fennálló hiteleinek átütemezésére, rosszabb esetben újabb jelentős adósságelengedésre lesz szüksége pénzügyi helyzetének stabilizálásához.

„Az IMF-jelentés igazolja azon választásunkat, hogy nem fogadtunk el olyan megállapodást, amely figyelmen kívül hagyta az adósság kérdését” – hangoztatta Ciprasz, megismételve, hogy a nem szavazatok győzelme azt jelentené, folytatják a tárgyalásokat a hitelezőkkel a jobb feltételek elérésének érdekében.

Tárgyalnak a zárt ajtók mögött?

Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter pénteken az RTÉ írországi rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy karnyújtásnyi távolságra került a hitelezőkkel való megállapodás, és az nem függ a népszavazás kimenetelétől.

A miniszter azt állította, hogy a háttérben ezen a héten is folytatódtak a tárgyalások az európai intézményekkel, ő maga is beszélgetéseket folytatott az Európai Bizottság és az Európai Központi Bizottság vezetőivel. Hozzátette, hogy a görög kormány és hitelezők álláspontja nagyon közel áll egymáshoz a költségvetési politikát és a reformokat illetően, a nézeteltérések az adósságszolgálat enyhítését illetően maradtak fent.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.