A tökfejek

„Tökfejek voltak,” – állította akkor Steve Jobs – „a menedzseléshez értettek, de semmi másra nem voltak jók”. Az Inc. cikke szerint miután megszabadult a profiktól, az Apple-alapító egy új személyiségjegyet kezdett el keresni a jelentkezőknél: a szenvedélyt. Olyan alkalmazottakat akart, akik őrülten jók voltak abban, amit csináltak, de nem feltétlenül rendelkeztek sok tapasztalattal. Olyanokat, akik szenvedélyesen követték a technológiai trendeket, és értették, hogy merre tartanak, mit lehet elérni az új technológiákkal.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

Jobs-ot nem érdekelte, hogy milyen tip-top önéletrajza volt valakinek, vagy hogy mit csinált korábban. Megszállott problémamegoldókat keresett. Amikor a két profi menedzsert kirúgta, a helyükre például azt a Debi Colemant vette fel, aki addig egy másik részlegen dolgozott, 32 évesen alig rendelkezett tapasztalattal és angol irodalomból volt diplomája.

Talán nem véletlen egybeesés, hogy Mark Cuban milliárdos üzletember szerint épp ez a diploma lesz a jövőben az egyik legértékesebb. Jobsnak is bejött a választása, Coleman 35 évesen már az Apple pénzügyi igazgatója volt.

Menedzselik magukat

Jobs szerint a jó alkalmazottaknak nincs szüksége menedzselésre. Ha elég megszállottak, okosak és rendesen hajtanak, akkor menedzselik ők magukat. De ehhez tökéletesen tisztában kell lenniük a cég elképzeléseivel.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az Apple alapító egyik nagy erénye épp ebben rejlett. Ahelyett, hogy a dolgozóit irányítgatta volna, abban hitt, hogy a jó vezetőnek a közös célt kell minél jobban artikulálnia, hogy aztán mindenki ezért a célért dolgozhasson.

Andy Hertzfeld, az Apple egyik első szoftvermérnöke szerint az állásinterjúknak egyik legfontosabb része épp egy teszt volt, amivel ki tudták deríteni, hogy lehet-e valakiből szenvedélyes dolgozó. A jelöltnek megmutatták a Macintosh prototípusát, és figyelték, hogyan reagál rá. Ha semmi különösebb reakciója nem volt, már tudták is, hogy nagy valószínűséggel bukta az állásinterjút.

„Azt akartuk, hogy felcsillanjon a szeme és izgalomba jöjjön, mert ebből már tudtuk, hogy valaki közénk való” – állítja Hertzfeld.