Annak ellenére, hogy az amerikaiak például igencsak pontatlan elképzelésekkel rendelkeznek a gazdasági folyamatokról, a felmérések szerint a nagyobb léptékű trendekkel igencsak tisztában vannak. Az alacsony jövedelműek többsége ugyanis úgy látja, hogy az egyenlőtlenség magas, és egyre nő.
Mekkorára nőtt a szakadék?
Míg 1987-ben a kutatások azt mutatták, hogy a lakosság többsége szerint a legjobban fizetett szakmákkal 20-szor többet lehet keresni, mint a legrosszabbul fizetettekkel, addig 2000-ben már úgy látták, hogy ez a különbség 74-szeresre emelkedett – írja a Vox.com.
Egy friss Pew felmérés szerint a felnőtt lakosság 65 százaléka gondolta azt, hogy az elmúlt 10 évben nőttek a jövedelmi különbségek, és csupán 8 százalék gondolta, hogy csökkentek. A Gallup pedig azt mutatta ki, hogy az amerikaiak 67 százaléka „némileg” vagy „nagyon” elégedetlen a jövedelem és a vagyon eloszlásával az Egyesült Államokban.
A Vox számos kutatásra hivatkozva összeállított 5 olyan alapvető okot, amely alátámasztja azt, hogy a választókra támaszkodó politikai elitnek miért olyan nehéz megküzdenie a jövedelmi egyenlőtlenséggel.
1. Felfelé irányuló mobilitás
A vizsgálatokból az derül ki, hogy világ jelentős részén a lakosság túlértékeli a felfelé irányuló mobilitást a saját társadalmában. A számok azt mutatják, hogy bár a szavazók legtöbbször pontosan ítélik meg az egyenlőtlenség szintjét, a valóságos helyzetnél jobbnak vélik a felemelkedés lehetőségeit.
A politika számára pedig ez azért jelent igazán kihívást, mert azon országokban, ahol a valódi mobilitás alacsony, az újraelosztás mértéke is alacsony. Mi több, azon választók, akik igazán túlértékelik a felfelé irányuló mobilitás lehetőségeit, általában ellenzik is az újraelosztást.
Azok az amerikaiak például, akik hisznek abban, hogy az amerikai társadalomban mindenki egyenlő eséllyel indul, nagyobb valószínűséggel nem támogatják a magas újraelosztásra épülő politikát. A másik oldalról az támasztja alá a fenti állításokat, hogy egy 33 országban végzett kutatás szerint azok, akik az elmúlt évtizedben lefelé irányuló mobilitást tapasztaltak, 32 százalékkal nagyobb valószínűséggel támogatják az újraelosztást.
2. Az egyenlőtlenség aláássa a szolidaritást
Talán az egyik legmeglepőbb jelenség, hogy egyes tanulmányok szerint amikor Amerikában emelkedik az egyenlőtlenség, a társadalom általában egyre inkább konzervatív válaszokkal reagál a folyamatra. Magasabb egyenlőtlenség mellett tehát a társadalom egyre kevésbé nézi jó szemmel az újraelosztásra fordított kormányzati kiadásokat.
E mögött az állhat, hogy ha az egyenlőtlenség megnő, akkor a társadalom szereplői egyre inkább eltávolodnak egymástól, egyre kevesebb közös jellemzőt tudnak magukénak, vagyis egyre kevésbé látják helyes attitűdnek a szolidaritást. Vagyis bár a jövedelmi egyenlőtlenségek legjobb politikai ellenszerei az univerzális jóléti intézkedések volnának, paradox módon éppen egy jelentős egyenlőtlenség által sújtott országban lehet a legkisebb támogatással bevezetni ezeket.
Mindemellett ha nő az egyenlőtlenség, akkor a leggazdagabbak egyre nagyobb erőfeszítést fordítanak arra, hogy a saját gyermekeikről gondoskodjanak. Az látható, hogy abban az időszakban, amikor az USA-ban elkezdett meredeken emelkedni a jövedelmi egyenlőtlenség mértéke, a legbefolyásosabb családok ugrásszerűen többet költöttek a saját gyermekeik vagyonának gyarapítására.
Érdekes szempont továbbá, hogy szintén egy témával foglalkozó munka azt emeli ki, hogy az egyenlőtlenség egyenesen önmagát tartja fönn. A „tisztességes jövedelmi egyenlőtlenségről” alkotott fogalmainkat és képzeteinket ugyanis a jelenlegi egyenlőtlenség keretei között alkotjuk, illetve működtetjük. Amennyiben pedig az egyenlőtlenség mértéke változik, úgy az „elfogadható” fogalma is ugyanabba az irányba mozdul el.
3. Politikai képviselet
Az egyik legfontosabb politikai probléma az egyenlőtlenséggel kapcsolatban, hogy a vezetők sok esetben egyáltalán nem vagy hibásan fordítják le a törvényhozás nyelvére a kárvallottak problémáit. Ennek pedig az egyik elsődleges oka, hogy azok, akiket a legtöbb hátrány éri a jövedelmi egyenlőtlenségből adódóan, általában alacsony arányban vesznek részt a választásokon.
A felmérések szerint az Egyesült Államokban azon területeken, ahol a választásokon megjelenők körében alacsonyabb a jövedelmi különbség mértéke, ott az általános egyenlőtlenség is alacsonyabb. Továbbá azon államokban, ahol a ténylegesen szavazók között a jövedelmi rés nagyobb, kevésbé valószínű, hogy minimálbér-emelést fogadnának el, vagy a szegényebb családok gyerekeit segítő egészségbiztosítási programot indítanának.
Vagyis egyértelmű összefüggés mutatható ki a választásokon megjelentek jövedelmi helyzete, illetve az adott államok jóléti politikája között. A politikusok felhatalmazása pedig minél kisebb mértékben származik az alacsony jövedelmű polgároktól, annál kevésbé valószínű, hogy hatékony lépéseket tesznek majd az egyenlőtlenségek leküzdéséért.
4. Érdekcsoportok befolyása
Az előző ponthoz kapcsolódik egy másik vizsgálat is, mely szerint a szakszervezetek politikai erejének csökkenése egyértelműen az alacsonyabb jövedelmű csoportokhoz tartozók választáson való részvételi hajlandóságának visszaeséséhez vezet. Emellett – különösen az Egyesült Államokban – a választások után az egyes szervezett érdekcsoportok lobbi tevékenységeinek hatása minősül kiemelkedőnek a törvényhozási folyamatokban.
Mindezekből az következik, hogy ha a szegényebbek érdekeit képviselő szervezetek egyre kisebb tagsággal és politikai befolyással bírnak, akkor valószínűbb, hogy a politikai vezetés is azon hangokra figyel majd jobban, amelyek sokkal aktívabban képviselik a vagyonos csoportok érdekeit.
5. Etnikai konfliktus
A kutatások szerint a fehér bőrű amerikai lakosság annál konzervatívabb, minél vegyesebb az amerikai populáció. Éppen ezért terjedhettek el azok a képzetek, hogy egyesek rendkívüli előnyökre tesznek szert a szociális segélyekből. Ráadásul a vizsgálatok azt mutatják, hogy a fehér lakosság körében a rászorultsági alapú szociális intézkedések elutasítása egyértelműen összefügg az etnikai jellegű elfogultságokkal.
Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban a fekete lakosság országos átlag fölötti jövedelemmel rendelkező tagjai is nagy arányban támogatják a jóléti intézkedéseket, míg fehérek általában elítélik azokat.
Mire lenne szükség?
Mindebből az következik, hogy alapvetően nem azzal van gond, hogy az emberek ne tudnák, hogy országukban az egyenlőtlenség milyen mértékű, vagy milyen trendeket mutat. A probléma sokkal inkább abban rejlik, hogy a társadalmi mobilitásról nem gondolkodnak reálisan. Vagyis sokkal inkább arra volna szükség – vonja le a következtetést a Vox cikke –, hogy jóval nagyobb politikai érdekképviselettel rendelkezzenek a szegényebb társadalmi rétegek. Ehhez pedig tisztánlátásra, és társadalmi-politikai aktivitásra van szükség.
