Ha ingatlanba fektetnénk, így csináljuk!
A világ legfényesebb csillagai szívesen vásárolgatnak luxusvillákat, azonban ritkán tudják valóban gyümölcsöző befektetéssé formálni a már nem szükséges ingatlanokat.

Egyértelmű kivételt képez ezen a téren napjaink TV-királynője, Ellen DeGeneres. Miután számos lakásától rövid idővel a vásárlás után meg is vált, ő lett Hollywood legismertebb ingatlanbefektetője. Annak ellenére, hogy ez egyáltalán nem volt célja.
“Soha nem vásároltam azért, hogy aztán később eladjam. Amikor megláttam egy lakást, ami tetszett, azt mondtam: végre megtaláltam, amit kerestem, innen sosem fogok elköltözni. Azóta már csak nevetnek ezen a kijelentésemen” – mondta vásárlási szokásáról a The New York Times-nak.
Mióta híres lett, 12 ingatlant vásárolt és adott el, amelyek nagy részét feleségével, Portia de Rossi-val közösen újította fel.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ha nem csak a bánatunkat ölnénk az alkoholba
Nehéz felsorolni, hány ismert italmárkához fűződik egy híresség neve, de minden bizonnyal még ebben a körben is akad néhány irigye George Clooney-nak.

A színész eredetileg egy kis vállalkozásnak szánta a Casamigos-t, a tequilát elsősorban csak a barátainak kínálta. A brand azonban kinőtte magát és berobbant a globális piacra is. A Diageo nemrégiben vette meg, mintegy 1 milliárd dollárért.
„Ha négy évvel ezelőtt megkérdezik, hogy elképzelhetőnek tartom-e, hogy néhány év múlva egy milliókat érő cégem lesz, nem biztos, hogy igent mondok” – mondta Clooney a CNBC-nek.
Hát, legalább szerény.
A környezetbarát termékekkel is nagyot lehet kaszálni
A fiatal, kétgyermekes anyuka, Jessica Alba 2012-ben indította el az Honest Company-t, amely bőr- és természetbarát termékeket – péládul babaápoló szereket, testápolókat és mosószereket – forgalmaz.

Bár néha akadályokba ütközött a cég, a jogi viták ellenére is többszáz milliós eladásokat produkált a vállalkozás. És ki tudja, meddig növekszik még.
Fektessünk start upokba!
Mi jut eszünkbe Ashton Kutcher-ről? A legtöbb embenek valószínűleg még mindig ő a srác az “Azok a ’70-es évek Show” című sorozatból. Azt viszont már kevesen tudják, az elmúlt években a tech iparban is nagy szerepet játszott.

Ő és Guy Oseary – aki már régóta Madonna menedzsere – közös üzletbe kezdett Ron Burkle milliárdossal és megalapították az A-Grade Investments-et. 30 millió dollárt fektettek a Szilícium-völgy üdvöskéinek támogatásába: többek között az Uber-nek és az Airbnb-nek biztosítottak hátteret.
A bizniszen eddig többszáz millió dollárt kaszáltak.
A sikeres étteremnyitás titka
Nem áll távol a hírességektől, hogy étterem elindításában gondolkodnak, azonban ritkán járnak sikerrel.
Bár Robert De Niro szerint nem az ő személye vezetett az étkezde sikeréhez, annak idején mégis ő volt az, aki meggyőzte Nobu Matsuhisa-t a japán ételbirodalom elindításáról.

A legendás színész ugyanis nagy rajongója volt Nobu korábbi éttermeinek, és üzleti partnerként segített a szakácsnak létrehozni a ma már világhírű Nobu Étteremláncot.
De Niro úgy gondolta, hogy nagy sikere lehet Nobu különleges ételeinek, például a fekete tőkehalas miso levesnek. Bölcs meglátás volt.
És ilyen, amikor bármihez nyúlunk, arannyá válik
Jay-Z valószínűleg valami ilyesmit mondana, ha karrierjéről kérdeznénk: “Én nem vagyok üzletember, én vagyok maga az üzlet, ember!” És milyen igaza is lenne.

Shawn Carter befektetői pályafutása eddig igen gyümölcsözőnek bizonyult, már több mint 800 milliós nettó vagyonnal rendelkezik. Ez főként a Tidal nevezetű streaming szolgáltatásnak köszönhető, amely már a belefektetett összeg tízszeresét hozta vissza.
De ezen kívül még számtalan bizniszbe belevágott a celeb: az ő nevéhet fűződik például az Armand de Brignac pezsgő és a Roc Nation nevű vállalat is. A tehetséggondozással is foglalkozó ügynökség egyik legnagyobb húzása az volt, hogy kialkudtak Kevin Durant kosárcsillagnak egy 51 millió dolláros szerződést a Golden State Warriors-nél.
Nem is rossz teljesítmény egy rappertől, aki Brooklyn-i gettóban nőtt fel.
Ez a személyiségjegy lenne a siker és a gazdagság kulcsa?
Warren Buffett, Mark Zuckerberg és Elon Musk. Mindhárman ismertek, sikeresek és gazdagok. Van azonban még egy dolog, ami közös bennük: egy olyan személyiségjegy, amellyel akár mi is nagy sikereket érhetünk el, ha tudjuk, hogyan használjuk ki előnyeit.