Sötét mód ikon
2026 július 24
Ezek miatt hiányozna a Budapest Bank

Ezek miatt hiányozna a Budapest Bank

A bank eladása nem jelenti automatikusan azt, hogy a bankszámlái vagy hitelei meg is szűnnek. A tranzakció után a már meglévő szerződési feltételek szerint kell folytatnia tevékenységét az állami tulajdonosnak is. Ezeken változtatni csak a törvényi keretek között tud. A kormányzati szándék szerint azonban már néhány év alatt is teljesen átalakulhat a bank. Ha ez megtörténik, akkor hiányozni fog a magyar piacról a Budapest Bank.

Elég jól ment az elmúlt néhány év

A Budapest Bank 2012-ben 13%-kal, 2013 első félévében 11%-kal növelte adózás utáni nyereségét, miközben szinten tartotta mérlegfőösszegét. A piaci trendekkel ellentétben 2012-ben növelte KKV (4%) és mikrovállalati (10%) hitelállományát is. A lakossági területen 2012-ben a bank megduplázta az egy évvel korábbi számlanyitások számát. A bank 2013-ban hasonlóan szépen teljesített. Ezért 2013-ban a MasterCard év bankja szavazásán első is lett a Budapest Bank.

Elmondhatjuk, hogy a bank elég aktív az interneten. Ez olyannyira igaz, hogy amikor a BankRáció elindult jó 3 éve, akkor ők voltak az elsők, akik szerződést kötöttek velünk és látták a potenciált egy fiatal csapatban akik hisznek abban, hogy össze lehet hasonlítani a bankok konstrukcióit és segíteni kell az érdeklődőknek megtalálni a számukra kedvező ajánlatokat. Hiányozni fog a vállalkozásoknak és mindannyiunknak, ha eltűnik a piacról. Véleményünk szerint egy bank kivonulása sem segít a hazai piacnak.

Milyen termékek fognak nagyon hiányozni

Szerintünk a piac egyik legötletesebb lakáshitele a Budapest Bank Egyenlítő konstrukciója. Ez a meglehetősen bonyolult számításokkal dolgozó, de méltán népszerű terméket mi is BankRacionalizáltuk, azaz a látogatóink számára a lehető legegyszerűbben kezelhetővé és igényelhetővé tettük a kalkulátorunkban. Hozzá kell tenni, hogy a nálunk már 3 éve személyre szabható ez a hitel. Emlékszünk még, hogy hetekig programoztuk és próbáltuk megérteni az Excelt amit a banki központtól kaptunk több hónapos és sok körös lobbizás után – tudniillik a pontos kalkulációs modult a bankok nem szokták kiadni, ez anno nagy szó volt, hogy mi megkaphattuk. A hitel lényege az, hogy a futamidő alatt, amennyiben a Budapest Banknál takarékoskodunk (vagyis a folyószámlán tartunk pénzt), a pénzünk a hitel kamatával kamatozik. Ez jóval magasabb hozam, mint amit bármely lekötött betét tud fizetni. A kamatokat viszont nem fizeti ki készpénzben a bank, hanem levonja a hiteltartozásunkból. Így jóval hamarabb kipöröghet a tartozásunk, mint ahogy az a szerződésben szerepel. Kiemelnénk még azt is, hogy a bank napi szinten nézi a megtakarításaink kamatozását, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy akár egy napra is érdemes nem használt pénzünket a banknál vezetett számlára tenni – már ez csökkent a futamidőn. A jövedelmet a bankhoz utalhatjuk, ami ugyancsak napról napra nekünk dolgozik, ameddig nem költjük el azt.

A rendszerünk pontosan kiszámolja, modellezi, hogy a fizetéseddel, kezdő megtakarításoddal, havi rendszeres és éves egyszeri extra félretétellel mire számíthatsz.

Egy gyors példa:

10 millió forint, 20 évre felvett hitel esetén, ha 200.000 forint jövedelmed érkezik a számládra, 500.000 forint eddigi megtakarításodat átteszed a Budapest Bankhoz, havonta 20.000 forintot megtakarítasz és még évente egyszer 200.000 forintot, akkor a következők történnek:

A futamidő az eredeti 240 hónap helyett 147 hónapra csökken, és ennek következtében 10.293.256 Ft-ot spórolsz meg.

Hiányozhat az olcsó személyi kölcsön, hitelkártya és számlacsomag is

A Budapest Bank személyi kölcsöne is versenyképes. Nem a legolcsóbb a piacon, de még így is az élbolyban van. Ráadásul a Tescóval való együttműködésnek köszönhetően rengeteg ügyféllel kerül a bank gyorsan kapcsolatba. A bank hitelkártyái közül a GO például 3 százalék jóváírást ad a tankolások után. De a banknál sokan vezetnek Zéró számlacsomagot is, aminek díja a legalacsonyabbak között van a piacon.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.