Sötét mód ikon
2026 június 08
Ezek a használtautók a legkelendőbbek

Ezek a használtautók a legkelendőbbek

Visszafogtuk magunkat

Tavaly év végén lassult a használt autó import, a korábbi 15-20 százalékos növekedési ütem ugyanis 9 százalék környékére csökkent. Ezt a szintet tartotta idén is a terület, január és március között 9,4 százalékot emelkedett a külföldről Magyarországra behozott kocsik száma. Eddig 38.018 négykerekű érkezett a határon túlról, 3.263 darabbal több, mint 2017 hasonló időszakában.

Érdekesség azonban, hogy 2012 óta először fordult elő, hogy egy adott hónap kisebb darabszámot mutat az egy évvel korábbi adatnál: 2018 márciusában 4,7 százalékkal kevesebb kocsi érkezett hozzánk 2017 márciusához képest. A regisztrált kocsik 61 százaléka bizonyult tíz évesnél idősebbnek, s mindössze 20 százalékban választottak a vevők öt évnél fiatalabb járművet.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

„A piac telített, folyamatosan nő az újautó értékesítés, ráadásul január elsejétől kötelezővé vált az eredetiségvizsgálat a külföldről érkező autókra, ami az import csökkenését vetítette előre. Mindezek mellett még mindig szükség lenne olyan rendszer szintű ösztönzőkre, amik a fiatalabb, környezetbarát autók felé terelik a vevők figyelmét” – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Milyen autót veszünk?

Az érdeklődés az alsó-középkategóriás autók iránt volt a legmagasabb (10.229 autó), de sok felső-középkategóriás jármű (7.148 autó) és egyterű (6.778 autó) is vevőcsalogatónak bizonyult.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A márkák rangsorában a Volkswagen (4.574 autó) az Opelt (4.060 autó) és a Fordot (3.787 autó) megelőzve végzett az élen, a prémium kategóriát viszont a BMW (2.447 autó) nyerte az összesített negyedik hellyel, hatodikként zárt az Audi (2.341 autó), hetedikként pedig a Mercedes (2.305 autó). A típusok esetében viszont a Ford Focus (1.448 autó) mutatkozott a legnépszerűbbnek, az Opel Astra (1.397 autó) és a Volkswagen Golf (1.291 autó) fért fel még a képzeletbeli dobogóra.

A legtöbben ezúttal is Budapesten (6.284 autó) választottak import autót, de Pest megyében (6.008 autó) is népszerűek voltak a külföldi, másodkézből vásárolt kocsik, Nógrád megyében (731 autó), Békés megyében (853 autó) és Heves megyében (992 autó) azonban még az 1000 darabot sem érte el a kocsik száma, így ezek a területek zárták ezt a listát.

„A lassulás jó hír a hazai állományra nézve, jó hír a vásárlóknak, ugyanis a tapasztalat továbbra is azt mutatja, hogy változatlanul az idős, rossz állapotú, ismeretlen előéletű kocsik jönnek hozzánk Európából, legfőképpen a német piacról, amik hosszútávon jelentős anyagi terhet róhatnak a gyanútlan tulajdonosok nyakába. A fiatal, ÁFA-csalt kocsik pedig a legálisan tevékenykedő kereskedések mindennapjait nehezítik, így számukra is kedvező lehet ez a tendencia” – tette hozzá a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.