Ez az OTP hete volt
A részvénypiac forgalma 38,2 milliárd forint volt, ez jelentős emelkedés az előző heti 32,5 milliárd forintos forgalmához képest. A hét nyertese az OTP volt, a papír árfolyama 7,79 százalékot emelkedett, a többi vezető részvény is jelentősen erősödött.
A hét eleje csendes volt
Hétfőn nem volt érdemi piaci hír, a BÉT-en izgalommentes kereskedés folyt. A nemzetközi hangulat kedvező volt, a nyugat-európai részvényindexek egész nap emelkedni tudtak, ezt követte közepes forgalom mellett a magyar értéktőzsde is.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Kedden közepesen gyenge forgalomban a Richter kivételével a vezető részvények nem mutattak különösebb elmozdulást. A gyógyszergyári papír a pozitív nemzetközi hangulatban tudott éllovas lenne a hazai tőzsdén. A nemzetközi hangulat kiegyensúlyozott emelkedést mutatott az IMF-jelentés délutáni megjelenéséig, akkortól kicsi visszahúzódás a jellemző, bár a jelentés tartalma különösebb meglepetést nem okozott.
Túlteljesített a magyar piac
Szerdán a kereskedés pozitív hangulatban indult, a BUX végül egy kicsit felül is teljesítette az európai indexeket, optimista hangulatban telt a kereskedés, a vezető részvények közül a Mol kiemelkedett, biztató volt a Richter teljesítménye is, az OTP-nél visszafogottabb volt a lendület.
Csütörtökön a hazai tőzsde sokkal jobban teljesített a régiós börzéknél. A kereskedés nyugodt volt, lassan, de folyamatosan emelkedtek az árfolyamok, a magyar blue chipek iránti figyelmet erősítette, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden javított magyar gazdasági előrejelzésén.
Pénteken a nemzetközi pozitív hangulatnak köszönhetően emelkedtek a régiós bankrészvények árfolyamai, a hazai piacon is a legnagyobb befektetői érdeklődés a banki részvény, az OTP iránt mutatkozott, erős volt a Mol is a pozitív nemzetközi hatásoknak köszönhetően.
Innen indulnak a papírok
Az OTP 5700 forinton zárta a hetet, ez 412 forinttal, 7,79 százalékkal magasabb az előző heti záró áránál.
A Mol egy hét alatt 7,06 százalékkal erősödött, 13 340 forintot ért pénteken záráskor.
A Magyar Telekom 2,32 százalékos nyereséget ért el, 397 forintra emelkedett az árfolyama.
A Richter-részvények értéke 3,42 százalékkal 4571 forintra nőtt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,30 százalékkal, 1613,29 pontra emelkedett az elmúlt héten.