Sötét mód ikon
2026 július 23
Év végéig át kell világítani az önkéntes pénztári tagokat

Év végéig át kell világítani az önkéntes pénztári tagokat

A pénzmosás elleni törvény rendelkezéseinek megfelelően 2014. december 31. napját követően a jogszabályban meghatározott szolgáltatók (köztük a hazai önkéntes nyugdíj-, egészség- és önsegélyező pénztárak) kötelesek megtagadni azoknak a tagjaiknak az ügyleti megbízásait, akiknél az ügyfél-átvilágítás eredményei – a jogszabály által előírt feltételek alapján – idén év végéig nem állnak teljes körűen rendelkezésre. Az ügyfél-átvilágítás során a tagoknak személyesen kell igazolniuk – személyi igazolványuk és lakcímkártyájuk bemutatásával – pénztáruknál személyazonosságukat, pénztáruk pedig rögzíti azonosító adataikat.

Ha kicsúsznak az időből…

Ha az ügyfél-átvilágítás nem történik meg év végéig, a pénztártag egyéni számlájára érkező befizetéseket továbbra is jóváírják, azok hozamot termelnek, s a tag addig felhalmozott tőkéje, illetve hozamai sem vesznek el. Az a pénztártag azonban, akinek vonatkozásában az ügyfél-átvilágítás eredményei nem állnak teljes körűen rendelkezésre, januártól nem tud például egészségpénztári kártyával fizetni, önsegélyező pénztári szolgáltatást igénybe venni, illetve – ha ezt igényelné – nem veheti fel nyugdíjpénztári hozamait.

osztalekrali_130605

Kikre vonatkozik a törvény?

Az ügyfél-átvilágítással kapcsolatos fenti – a pénzmosás elleni törvény tavaly módosult rendelkezéseivel összefüggő – előírások azokat a pénztártagokat érinthetik, akik 2013. július 1. napját megelőzően léptek be a pénztárba.

nyugdíjas_gondterhelt_tervez_számol_123rf

A pénztártagok számára célszerű előzetesen felvenni a kapcsolatot – például telefonon, elektronikus levélben, faxon – önkéntes pénztárukkal, hogy megtudják: esetükben az ügyfél-átvilágítás eredményeit teljes körűen beszerezték-e. A tagok egy része tekintetében a pénztárak korábban ugyanis már az ügyfél-átvilágítást elvégezhették, illetve esetleg más szolgáltatóktól megkaphatták a szükséges információkat.

Nem kell pánikolni év végén

Az MNB – a Nemzetgazdasági Minisztérium kapcsolódó álláspontjára is figyelemmel – a közelmúltban egy állásfoglalásában rögzítette: a 2014. december 31-i határidő nem „jogvesztő”, tehát ezt követően is lehetséges a hiányzó ügyfél-átvilágítás lefolytatása; amint ez megtörténik, a pénztár ismét teljes körű szolgáltatást nyújthat az érintett ügyfél számára.

A jegybank, illetve jogelőd pénzügyi felügyeleti hatósága rendszeresen vizsgálta az ügyfél-átvilágítási kötelezettségek teljesítését, és több önkéntes pénztárral szemben alkalmazott intézkedést az ezzel kapcsolatos szabályszegés, mulasztás miatt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.