2024 április 20

Európai mínusszal és kínai meglepetéssel indultak a tőzsdék

A londoni FTSE-100 index 0,15 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,06 százalék, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,18 százalék csökkenéssel kezdte a napot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,20 pontos emelkedéssel, 38 311,36 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,22 százalékkal erősödött.

Csütörtökön az európai tőzsdenyitáskor az euró árfolyama 1,1823 dolláron állt a szerda esti 1,1770 dollár után.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 48 centtel (0,77 százalékkal) 62,92 dollárra emelkedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

Meglepetés Kínából

A csütörtöki trendet kezdetben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatemelése befolyásolhatja, továbbá az, hogy a kínai központi bank (PBOC) minimális mértékben szintén kamatot emelt csütörtökön, jócskán meglepve ezzel a piacokat.

A bankok rövid és középtávú hitelköltségeinek 0,05 százalékpontos növelését jelentette be a PBOC. A hétnapos rátát 2,50 százalékra, a 28 naposat 2,80 százalékra, az 1 éves középtávú likviditási hitelt (MLF) pedig 3,25 százalékra növelte. A vállalati és a lakossági hitelfelvétel kamatai nem változtak, az alapkamat 4,35 százalék, 2015. október 24-e óta áll ezen a szinten.

Elemzők arra számítanak, hogy bármilyen további lépés a fokozatosság jegyében következik, mivel a döntéshozók ügyelnek a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásra.

Csütörtökön napközben ismerteti kamatdöntését az Európai Központ Bank (EKB) és a Bank of England (BoE). Ezen kívül az IHS Markit ismerteti az euróövezet és a nagy euróövezeti tagállamok, valamint az Egyesült Államok decemberi szolgáltatóipari, feldolgozóipari, valamint kompozit beszerzésimenedzser-indexét.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Mit várnak Budapesten?

A nemzetközi trendeknek megfelelően enyhe pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) a piaci szakértő szerint.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja alapján csütörtökön újabb fontos kamatdöntő ülésre figyel a magyar piac is. Az Európai Központi Bank (EKB) kora délután tartja kamatdöntő ülését. A kamatszint értelemszerűen maradhat nulla százalék, azonban a jegybank frissíti az inflációs prognózisát, amely piacmozgató hatással bírhat.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán befejeződött ülése nem okozott meglepetést, a 25 bázispontos kamatemelést a piac már beárazta. Ennek megfelelően inkább a profitrealizálás jellemezte az amerikai tőzsdéket, a dollár gyengült – írta. Hozzátéve: ezek a nemzetközi hatások mozgathatják a magyar befektetőket is a magyar börzén.

Így mozdultak tegnap a piacok

Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,05 százalékkal gyengült, Frankfurtban a DAX-30 0,44 százalékkal csökkent, Párizsban a CAC-40 indexe pedig 0,51 százalékkal süllyedt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,38 százalékkal süllyedt, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe pedig 0,27 százalékkal gyengült. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,90 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 38 228,16 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Debreczeni Csaba, az MKB Bank senior tőkepiaci elemzője kifejtette, „unalmas és álmos” kereskedési nap jellemezte szerdán a tőzsdéket, nem volt jelentős elmozdulás.

A Mol 52 forinttal, 1,77 százalékkal 2987 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,05 százalékkal 10 285 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,28 százalékkal 461 forintra csökkent, forgalma 523,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,23 százalékkal 6415 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 81,11 ponttal, 0,33 százalékkal, 24 585,91 pontra gyarapodott. Az S&P 500-as mutatója 1,21 ponttal, 0,05 százalékkal csökkent, és 2662,9 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 13,48 ponttal, 0,2 százalékkal lett több, és 6875,8 ponton zárt.

 Szerda estig különösen a technológiai és az egészségügyi ágazatban tevékenykedő cégek részvényei drágultak, a legnagyobb mértékben a banki részvények gyengültek, az energiaipari papírok árfolyamát pedig mínuszba lökte a csökkenő olajár.