Rendkívüli Hírek:

2023 május 30

Európa lefelé vette az irányt

A londoni értéktőzsde vezető indexe, a FTSE-100 mutató 7 ponttal, 0,11 százalékkal esett.

Frankfurtban a DAX-30 index 14,5 ponttal, 0,14 százalékkal gyengült. Párizsban a CAC-40 mutató 0,5 ponttal, 0,01 százalékkal csökkent.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27 781,05 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott.

A Richter a fókuszban

A nemzetközi tőzsdéken nem várható határozott irány, a BÉT-en a Richterre figyel a piac az elemző szerint. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője kiemelte a Richter hajnalban közzétett gyorsjelentését, amelyben az árbevétel meghaladta a várakozásokat, a gyógyszergyár eredménye pedig nagyjából megfelelt az elemzők által prognosztizáltnak.

A szakértő nem vár érdemi reakciót a tőzsdén a Richter árfolyamában, bár hozzátette, érdemes figyelni a csúcsokat döntő papír árfolyamát.

A Mol csütörtök reggeli bejelentése, ami szerint két új gázmezőn kezdte meg a próbatermelést Horvátországban, marginálisan pozitív hatással lesz az olajipari cég részvényeinek árfolyamára vélekedése szerint.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

A nemzetközi piacokon nem vár konkrét irányt a kereskedésben az elemző, hozzátéve, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai közleménye nyomán (amelybe) gyengült a dollár árfolyama.

Németországból munkanélküliségi adat és fogyasztói árindex várható, ami befolyásolhatja a kereskedés menetét.

Veszteséges zárás Ázsiában

Az egész kontinensen irányadó tokiói Nikkei-225 bő 1,1 százalékot esett. A tokiói záráskor Kínában a sanghaji tőzsde 0,33 százalékkal, a hongkongi Hang Seng index 0,46 százalékkal esett. Mínuszban volt a dél-koreai Kospi index és a szingapúri tőzsde is. Egyedül az ausztráliai S&P/ASX-200 mutató javult, 0,34 százalékkal.

Japánra figyelnek

Az ázsiai piac megkülönböztetett figyelemmel kíséri a japán jegybank, a Bank of Japan (BoJ) pénzügypolitikai tanácsának kétnapos ülését, amelynek végén, pénteken további monetáris lazításról várható bejelentés, a kormányzati – fiskális – stimulussal kéz a kézben, amelyről a jövő hét elején közölhetnek döntést.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Sok kereskedő szerint a piac már beárazta a gazdaságélénkítő hatásúnak szánt friss likviditás érkezését, ezért szerintük a bejelentéseknek kedvező hatása alig lehet, csak negatív következménye, ha a japán jegybank és a kormány esetleg csalódást okoz a befektetőknek.

Rossz hír Kínából

Kínában kissé tompult a vezető tőzsdeindex, a sanghaji összetett mutató esése a szerdai 3,6 százalékos zuhanás után; csütörtökön egy órával zárás előtt 0,43 százalékos mínuszban volt.

Elemzők szerint rányomta a bélyegét a csütörtöki kereskedésre, hogy a kínai hatóságok korlátozásokat vezetnének be a könyvelés, adótanácsadás, pénzügyi és befektetési tanácsadás iparágban, hogy mérsékeljék a bankrendszerre leselkedő kockázatokat.

Noha részletek még nem ismertek, a kisebb bankoknak valószínűleg megtiltanák, hogy befektessenek a 3500 milliárd dolláros, és továbbra is gyorsan növekvő iparágban.

Így zártak a piacok tegnap

Nyereséges kezdés után szerdán mindvégig pozitív tartományban mozogtak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 index 0,39 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,70 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató 1,19 százalékkal emelkedett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 233,08 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 27 781,05 ponton zárt.

A New York-i értékpapírpiacokon nem volt határozott iránya a kereskedésnek szerdán; a befektetők az amerikai jegybankrendszer, a Fed kamatdöntő ülését, elsősorban a döntést kísérő közleményt várták napközben. A végén vegyesen zártak a mutatók.