Sötét mód ikon
2026 június 08
Észhez tért Európa

Észhez tért Európa

Európa feléledt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,17 pontos csökkenéssel, 22 150,23 ponton nyitott kedden. Hétfői záróértékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.

A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,53 százalék, a frankfurti DAX index 0,61 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,73 százalék emelkedést mutatott.

A legjelentősebb euróövezeti vállalatok részvényeit követő indexek közül az EuroStoxx50 0,72 százalékkal, az Eurofirst 300 pedig 0,64 százalékkal emelkedett.

A BP Plc brit olajipari konszern részvénye 0,6 százalék veszteséggel kezdett. A cég a tőzsdei nyitás előtt veszteséget jelentett a második negyedévre, részben az olajárak csökkenése, részben a Mexikói-öbölben 2010-ben történt katasztrófával kapcsolatban született kártérítési megállapodás miatt.

Tovább csökken az olaj ára

Az olajárak, négyhavi mélypontot közelítve, tovább csökkentek, immár sorban az ötödik kereskedési napon. Az áresés részben a világpiaci túlkínálatnak tulajdonítható, részben pedig a kínai tőzsdei árfolyamesés miatt a világ második legnagyobb nemzetgazdasága pénzügyi rendszerének stabilitásával szemben kialakult befektetői aggodalmak miatt.

A Brent nyersolaj határidős jegyzése az európai kereskedés kezdetekor hordónként 53,02 dolláron állt, 45 centtel, 0,84 százalékkal az előző napi zárás alatt.

Az arany határidős jegyzése öt és féléves mélypont közelébe csökkent, unciánként 1095,30 dolláron állt a kezdéskor, 1,60 dollárral, 0,15 százalékkal az előző napi zárás alatt. Pénteken 1077 dolláron is jegyezték az aranyat, 2010 februárja óta a legalacsonyabb szinten.

Korrekció következhet

Móró Tamás elmondta, hogy mivel Európában optimistább a hangulat, a hétfői esést követően korrekcióra, 0,5 százalékos emelkedésre számít a keddi kereskedésben, alacsony forgalom mellett.

Trippon Mariann, a CIB Bank Zrt. vezető elemzője összefoglalójában jelezte, hogy Európában a brit második negyedéves GDP adatok állhatnak a figyelem középpontjában, míg az Egyesült Államokban ingatlanpiaci adatot és fogyasztói bizalmi indexet publikálnak.

A görög tárgyalásokról is érkezhetnek hírek, de egyre inkább az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai ülése kerül előtérbe – tette hozzá. A magyar tőzsdén nem várható olyan adat vagy esemény, ami a piaci hangulatot érdemben befolyásolná, a forint eszközök a nemzetközi hangulat változásait követhetik.

A Fedre figyel majd mindenki

Kedden jelenik meg a második negyedévi brit GDP-növekedés első becslése, valamint megkezdi kétnapos ülését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság. A brit GDP-növekedés az előzetes adatok szerint erősödött valamelyest a második negyedévben az elsőhöz képest. A Wall Street Journal elemzők körében végzett felmérése szerint 0,7 százalékkal nőtt az első negyedévi 0,4 százalék után.

Közvetlenül a Fed-ülések előtt és alatt a piacok rendszerint kivárásra rendezkednek be. A szerdai tájékoztatótól elemzők útmutatásokat várnak a monetáris szigorítás megkezdésének időpontjára és ütemezésére vonatkozóan. A legutóbbi makrogazdasági adatok tükrében a Fed feltételezések szerint arra utaló jelzéseket tesz majd, hogy nem áll szándékában elsietni a kamatemelések megkezdését.

A görögöknél is elindult valami

A görögországi tőzsde hétfő után kedden is zárva tart, immár június 29 óta folyamatosan. Kedden, közel egy héttel az eredetileg tervezett időpont után, megkezdődnek az érdemi tárgyalások Görögország és hitelezői között a harmadik pénzügyi segélyprogram tető alá hozásáról, miután a görög parlament már megszavazta az ennek feltételeként megkövetelt gazdasági reformprogramokat.

A 85 milliárd eurós csomagot részleteiben össze kell állítani és nemcsak a görög parlamentnek kell elfogadnia augusztus közepéig, hanem a többi euróövezeti országnak is ahhoz, hogy Athén vissza tudja fizetni az EKB-nak augusztus 20-án lejáró kötvényei ellenértékét.

Kínában is fokozódnak a gondok

A görögországi fejlemények mellett az utóbbi napokban-hetekben a kínai értékpapírpiaci események kötik le a nemzetközi befektetői közösség figyelmét. Kína világgazdasági befolyása miatt „jóval nagyobb kockázatot jelent, mint Görögország valaha is jelentett” – mutatott rá Michael Farr, a Farr, Miller & Washington brókercég szakértője.

„Amit most Kínában látunk, az a bármi áron erőltetett túl gyors növekedés közvetlen következménye” – mondta.

A nagyobbak közül kedden a BP, a Statoil, a Ford, a Pfizer, a Merck, a UPS, a DuPont és a Twitter teszi közzé negyedéves eredménybeszámolóját.

Innen indultak az indexek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 232,65 pontos, 1,04 százalékos csökkenéssel 22 151,40 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt.

Hétfőn az európai indexek nagy veszteséggel zártak, a londoni FTSE-100 1,13 százalékkal 6505 pontra, a frankfurti DAX index 2,56 százalékkal 11 056 pontra, a párizsi CAC-40 index 2,57 százalékkal 4927 pontra csökkent. A legjelentősebb euróövezeti vállalatok részvényeit követő indexek közül az EuroStoxx50 2,41 százalékkal, az Eurofirst 300 pedig 2,19 százalékkal esett.

Bekevert Kína az amerikai piacoknak

Eséssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói a kínai tőzsdén mutatkozó, aggodalmakat keltő csökkenés miatt.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 126,27 ponttal, 0,72 százalékkal 17 442,26 pontra süllyedt vissza. Az S&P 500-as mutató 11,83 pontot, 0,57 százalékot vesztett, és 2067,82 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 48,85 ponttal, azaz 0,96 százalékkal esett, és 5039,78 ponton zárt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.