Sötét mód ikon
2026 június 08
Észak-Alföldön már elfogyott a pénz a hűtőgépcserére

Észak-Alföldön már elfogyott a pénz a hűtőgépcserére

A forrás kimerüléséig kapható a támogatást

A tárca tájékoztatása szerint több mint 3000 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon melege programban meghirdetett, államilag támogatott hűtőgépcserére az észak-alföldi régióban. A pályázati lehetőség hétfőn reggel 8-kor nyílt meg, először az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok jelentkezhettek.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

Az NFM közölte: a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban július 6-án reggel, az érdeklődők 8 és 10 óra között nyújthatják be pályázataikat.

A pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon (https://hgcs-2016.nfsi.hu/) keresztül lehetséges – hívta fel a figyelmet az NFM.

A feltételek

Ha két nap után még marad szabad forrás, olyan magánszemélyek is pályázhatnak, akik korábban nem cseréltek háztartási gépet az Otthon Melege Programban. Az ütemterv szerint a dél-alföldi régióban a benyújtási időszak kezdete július 11-e, az észak-magyarországi régióban július 12-e, a nyugat-dunántúliban július 18-a, a dél-dunántúliban július 19-e, a közép-dunántúliban július 25-e, a közép-magyarországiban pedig július 26-a.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás. A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és a szén-dioxid-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják.

A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.