15 perces
Nem igazán mozdult semerre a MOL árfolyama tegnap sem, úgy tűnik mindig kell egy magyar blue chip, amelyek úgy dönt, hogy stagnálni kezd, a Telekom után a MOL vette most át a stafétát. A pár napos, enyhe emelkedő csatornában tudott még maradni, stabilan 17200 fölött vetette meg a lábát. Ugyan ez a csatorna nem egy kifejezetten hangsúlyos alakzat, de ha sikerül a folytatásban is benne maradni, akkor lehet esélye tovább araszolni fölfelé az árfolyamnak. Ebben az esetben az aljától indulhat ma fölfelé, 17300 átlépésével pedig folytathatja majd a csatornatető felé a papír. 17200 letörése ejtené vissza a korábban jellemző 200 forintos tartományba, fontos támaszt változatlanul a 17000-es szint jelent.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Némileg megélénkült forgalomról lehet beszélni az olajvállalat árfolyamánál, de összességében ez is csak stagnálásra volt elég, nem igazán mozdul 17200 környékéről a papír, még napon belüli kilengéseknek sem lehetünk tanúi. 17000 az elsődleges támasza az 50 napos mozgóátlaggal együtt, amíg ez a szint nem esik el, elmaradhatnak a további negatív jelzések is. Ha összeszedi magát a papír és a 17700-as lokális csúcs felé indul, akkor izgulhatunk újra a kitörésért, jelenleg azonban még gondolkodni kell a közelben húzódó támaszszintre is.

Heti
Gyengült a héten a MOL árfolyama, így elszakadva a 17700-as szinttől, ahol sokáig kitartóan tudott kapaszkodni. A forgalom átlagos szinteken maradt, egyelőre mérsékelt korrekciót tapasztalhattunk a 17000-es lélektani támaszig. Ha nem esik el ez az érték, akkor a kitörési szint 16700-nál is biztonságban maradhat, a pihenő után pedig újabb kísérlet jöhet a lokális csúcs leküzdésére. Egy mélyebb korrekció ezzel szemben 16000 felé mutathat, az indikátorok így konszolidálnának jóval mélyebbre. Érdemes tehát a támaszokra figyelni a folytatásban, a lokális csúcs közelében maradás mutatná a fölfelé törekvés szándékát.
