Több évtizedes együttműködés
A Dorog-Esztergom Erőmű Kft. és a Richter között megállapodás született a gyógyszergyártó vállalat Dorogi Fióktelepe energiaellátásáról szóló, 2016-ban lejáró szerződés hat éves meghosszabbításáról. Az egyezség értelmében a Dorog-Esztergom Erőmű Kft. 2022-ig gondoskodik a fióktelep működéséhez szükséges technológiai gőz előállításáról.
„Több mint három évtizede működünk együtt Dorogon a Richterrel, amely néhány éve egy teljes körű energetikai audit elvégzésére is felkérte vállalatunkat. Ennek keretében több energiahatékonysági fejlesztésre tettünk javaslatot, amelyek megvalósításának köszönhetően a gyógyszergyár éves energia-felhasználása jelentős mértékben csökkenhet.” – közölte Fernezelyi Ferenc, a Veolia Energia Magyarország Zrt. kereskedelmi igazgatója.
Emellett változott az árképzés mechanizmusa és csökkent a hőenergia egységára is, igazodva ahhoz, hogy a Veolia Energia Magyarország által végrehajtott fejlesztésnek köszönhetően a dorogi erőműben felhasznált tüzelőanyag-mennyiségen belül a megújuló biomassza részaránya megduplázódott.
Pár perc kiesés = több tízmilliós kár
„A Richterrel kötött újabb megállapodás jól mutatja, hogy a nagy energiafelhasználású ágazatokban tevékenykedő termelő vállalatoknak érdemes energiaellátásukban külső, szakértő partnerre támaszkodni. Ugyanis ezzel egyszerre tudják költségeiket csökkenteni, versenyképességüket növelni, valamint ellátásbiztonságukat javítani” – hangsúlyozta Fernezelyi Ferenc.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A gyógyszergyárak számára már akár egy párperces kiesés az energiaellátásban több tízmilliós károkat is okozhat. Emiatt energetikai partnereik kiválasztásánál elsősorban a magas üzembiztonságra és a megfelelően felkészült műszaki üzemeltetési gyakorlatra helyezik a hangsúlyt az árak mellett.
Megbízható partner
A Richter egy évvel ezelőtt ugyancsak 2022-ig szóló szerződéshosszabbítást írt alá a Kőbányahő Kft.-vel, a Veolia Energia Magyarország Zrt. leányvállalatával kőbányai központi telephelye hőenergia-ellátásáról. A megállapodás értelmében a Veolia Energia Magyarország Zrt. kőbányai erőműve teljes garanciavállalás mellett gőzt szolgáltat a kőbányai telephelynek, amelyet az a technológiai és épületgépészeti igények kielégítésére használ fel.
„Mindkét helyszínen jelentős könnyebbséget jelent a Richter számára, hogy egy már korábban bizonyított, gazdaságilag és környezeti szempontból is fenntartható energiarendszer szolgálja ki a vállalat energetikai igényeit, amelyet ráadásul egy az elvárásokat tökéletesen értő külső partner üzemeltet” – tette hozzá Fernezelyi Ferenc.