A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta, az európai piacok pluszban zártak, köztük a magyar börze is. Az értékesítési vezető szerint jókedv uralkodott el a piacokon, miután kijött az a hír, hogy a Fehér Ház mégsem keményvonalas taktikát fog folytatni Kínával szemben a kereskedelmi háborúban, hanem a megegyezés, tárgyalás felé próbálja terelni az irányt.
Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)
A BUX-index 0,7 százalékos pluszban zárt, valamennyi magyar blue chip emelkedett, a legnagyobb mértékben a Mol, 1,6 százalékkal. Emelkedtek a nyugat-európai tőzsdék is, 1 százalék felett teljesített a német és a londoni index is, és az Egyesült Államokban is emelkedéssel nyitottak az indexek – ismertette Csépai Miklós. A Mol 42 forinttal, 1,59 százalékkal 2682 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,40 százalékkal 9975 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,38 százalékkal 400,50 forintra emelkedett, forgalma 248,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,20 százalékkal 5105 forintra nőtt, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A BUMIX 3987,91 ponton zárt szerdán, ez 15,84 pontos, 0,40 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.