2025 május 17

Erős napja volt ma Európának

Több mint 1 százalék mindenhol

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,35 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,95 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,56 százalékkal ment föl.

A páneurópai FTSEurofirst 300 index 1,72 százalékkal, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 1,83 százalékkal emelkedett.

Az európai értéktőzsdéken is örömteli meglepetést hozott, hogy az amerikai GDP az első becslésben szereplő 0,7 százalékkal szemben 1,0 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedében, annál is inkább, mert az elemzők azt várták, hogy a washingtoni kereskedelmi minisztérium 0,4 százalékra revideálja a növekedési adatot.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Jó hír Kínából

Remény van arra is, hogy Kínából növekedésösztönző impulzusok érkeznek. A kínai jegybank elnöke hangsúlyozta, hogy a banknak még van mozgástere és eszköze a konjunktúra élénkítésére.

Az olaj- és a nyersanyagárak emelkedése szintén erős támasza volt az értéktőzsdéknek. A Glencore, a BHP Billiton és a Rio Tinto 4-6 százalékkal erősödött, felnyomva az FTSEurofirst 300 indexet. Az olajszektor papírjai 3,6 százalékkal drágultak. A londonival egyesülni készülő frankfurti börzének jót tett az euró gyengülése, ami segíti az exportorientált német vállalatokat.

Csütörtökön is erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai piacok. Az FTSE-100 2,48 százalékkal, a DAX-30 1,79 százalékkal, a CAC-40 pedig 2,24 százalékkal emelkedett.

Amerika húzta a BÉT-et is

A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: közepes forgalomban emelkedett a BUX pénteken, ami elsősorban a vártnál sokkal jobb egyesült államokbeli 2015-ös negyedik negyedéves – másodszor felülvizsgált – bruttó hazai termék (GDP) adatnak köszönhető. Ennek örültek a nemzetközi tőzsdék és a BÉT is – tette hozzá.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Leginkább a Richter árfolyama tudott emelkedni, egész nap vették a gyógyszeripari cég részvényeit, az elemző szerint azért, mert az elmúlt időszakban „túladott” volt a papír.

Lazítás jöhet az EKB-tól

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója elmondta: jó napot zártak az európai és a magyar tőzsdék is, az utóbbit a Richter és az OTP növekvő eladásai húzták. Kifejtette, hogy a jó amerikai GDP adat publikálása után jött egy kis elbizonytalanodás a tengerentúlon, mert ott ez a kamatemelés lehetőségét erősíti, ami visszafogja a részvényeket, azonban ezt fél óra alatt sikerült „legyűrni” és újból túlsúlyba kerültek a vevők a tőzsdén.

Kitért arra, hogy a pénteken publikált feburári német inflációs adat alacsonyabb lett a vártnál, így a befektetők egyre jobban várják az Európai Központi Bank lazítását.

Az olaj árfolyama pénteken is tudott emelkedni, „megnyugvást” látnak a piacon – számolt be Varjú Péter.

A Mol papírjainak árfolyama – mivel a vállalat finomításból profitált sokat – kevésbé csökkent, így könnyebb lesz majd emelkednie is – vélekedett.

Mindenki nyert

A Mol 100 forinttal, 0,72 százalékkal 13 980 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 94 forinttal, 1,58 százalékkal 6035 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,70 százalékkal 432 forintra emelkedett, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 118 forinttal, 2,32 százalékkal 5200 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1704,50 ponton zárt pénteken, ez 2,07 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.