Tény, hogy még manapság is hozzá tartozik a luxushoz az ezernyi nyomógomb és kapcsoló. Az autótulajdonosnak azt sugallják a kütyük, hogy az autója rengeteget tud. A sok világító nyomógomb és kapcsoló miatt némelyik autó már-már egy repülőgép pilótafülkéjét idézi. Ha valaki beül egy Porsche-ba, vagy egy Macan-ba így érzi magát, s bár lehet, hogy csak a funkciók egy részét ismeri, azonnal szétárad benne, a hatalmas technikai képesség, tudás feletti uralkodás filingje.
Áttekinthetőbb lesz az autók irányítása

Az érzés felemelő, a technika azonban a sok-sok kapcsoló és nyomógomb miatt egyre nehezebb, s ez egy ideje már felvetette, felveti az egyszerűsítés igényét. A fejlesztők figyelme alapvetően ezért fordult az érintőképernyős és a mozdulatokkal történő irányítási technológiák kifejlesztése felé. A fejlesztés alatt álló technológiák reményt keltőek, s a konstruktőrök is azt ígérik, hogy azok alkalmazásával áttekinthetőbb lesz autóink irányítása.
A BMW következő hetes szériája már e szempontok messzemenő figyelembe vételével épül. A hagyományos nyomógombok és kapcsolók mellé az autó középső részébe érintőképernyőt építenek be, a tetőkárpitba pedig egy kamera kerül. Ez a kocsi első légterét érzékeli. Ha például hangosítani akarja a gépkocsivezető a rádiót, csupán egy kör mozdulatot ír le a kezével, a rendszer észleli ezt, s annak alapján állítja be a hangerősséget. Elég, ha csak közelíti a kezét a sofőr a telefonblokkhoz, máris megjelennek az érintőképernyőn a számok. Elég egy mozdulat a feltöltött telefonszámok aktiválásához, egyszerű simítással megszakítható a beszélgetés.
Mindez nem csupán álom. A BMW gyárban azt ígérik, hogy az idén az utcára kerülő hetes BMW-k már ilyen rendszer segítségével működnek majd.

A Volkswagen rendszerének Golf Touch a neve
Nem csak a BMW-nél gondolkodnak ilyen technológiákon. A Volkswagen is hasonlóan hatásos technológiát ajánl. Ennek a neve Golf Touch. Az autóban a vezető csupán odaint a tetőnek, s máris nyílik a tolótető. Másik mozdulat, s máris bekacsolódik a világítás, s hasonló módon lehet beállítani az üléseket is.
Nem akarnak lemaradni a koreaiak sem a versenyben. Nemrég bemutatták elképzelésüket, amely technológia alkalmazása során a vezető érintőképernyő segítségével irányítja az autót, kezeli a jármű legtöbb funkcióját.