Pénteken meglepően jó foglalkoztatási adatokat közölt a washingtoni munkaügyi minisztérium. Ebből egyes elemzők azt a következtetést vonták le, hogy a Fed fontolóra veszi, hogy esetleg már decemberben – vagy januárban – megkezdje a mennyiségi enyhítés csökkentését. Az elmúlt hetekben az volt a piaci konszenzus, hogy csak márciusban kezdődik a lassítás.
Megfigyelők szerint ha a Fed bejelenti, hogy csökkenti a kötvényvásárlások keretösszegét, az nagyon komoly negatív változást fog okozni a kockázatosabb befektetői piacokon.
Még mindig „szörnyen nagy a pangás” a munkaerőpiacon – jegyezte meg Ben Bernanke a váratlanul jó adat közlése után. Denis Lockhart, az atlantai Fed elnöke és John Williams, a San Franciscó-i Fed vezetője is azt hangsúlyozták: egyetlen hónap adatából még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.
Parázs hangulatra számítanak a bizottsági ülésen
Lockhart ugyanakkor megjegyezte, várhatóan heves vita lesz a Fed nyíltpiaci bizottságának (FOMC) december 17-18-i ülésén arról, biztonságos-e a kötvényvásárlási program leépítésének megkezdése. A Fed – amellett, hogy zéró közelébe vitte le az alapkamatot – már több mint 3 ezer milliárd dollár értékben vett állam- és jelzálogkötvényeket, hogy mérsékelje a hosszú lejáratú hitelek kamatát, és felgyorsítsa az amerikai gazdaság növekedését. A harmadik negyedévben éves összehasonlításban 2,8 százalékkal bővült az amerikai gazdaság.
A Fednek nem szabad visszafognia az ösztönzést, amíg nem biztos benne, hogy e nélkül is képes növekedni a gazdaság – mondta Williams.
Elemzők szerint intő jel lehet a Fed számára, hogy pénteken, a kiemelkedően jó foglalkoztatási adat megjelenése után 2,60 százalékról 2,75 százalékra ugrott az irányadó tízéves amerikai államkötvény hozama.
Izgalmas csütörtök elé néznek Amerikában
A befektetők érdeklődéssel várják a csütörtököt, amikor a washingtoni szenátus illetékes bizottsága meghallgatja a Fed élére jelölt Janet Yellent, a január 31-én távozó Ben Bernanke utódját. Yellen a kötvényvásárlási program szilárd támogatója, emiatt kemény kérdésekre számíthat republikánus szenátoroktól, akiket aggaszt a Fed szerintük túlságos mértékben lazító monetáris politikája.