
Ennyivel jut több a nyugdíjasoknak 2016-ban
Az emelés 2,6 millió nyugdíjast érint, amely után az átlagnyugdíj összege havi 120 825 forint lesz. Kiemelte, 2011-2015 között a nyugdíjak átlagosan több mint 21 százalékkal nőttek, vásárlóerő-értékük 8,6 százalékkal javult. Ez utóbbi több mint egy havi nyugdíj összege – fűzte hozzá.
Rétvári Bence hangsúlyozta, a szocialista kormányzás idején egy havi nyugdíjat elvettek, a vásárlóérték növekedése alapján ezt most visszakapták a nyugdíjasok, csak nem egyszeri juttatásként az év végén, hanem havonta elosztva.
Az államtitkár felidézte, hogy a nyugellátások és egyes más ellátások 2016. januártól érvényes emeléséről szóló kormányrendelet szerint az 1,6 százalékos emelés több mint húsz járandóságot érint, többek között az öregségi, az özvegyi, a szülői nyugdíjat, az árvaellátást, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a szolgálati járandóságot, a korhatár előtti ellátást, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást, a fogyatékossági támogatást, a vakok személyi járadékát, a polgármesterek közszolgálati járadékát. Az emelés tehát összesen 3,5 millió ellátás folyósítását érinti – mondta.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az államtitkár beszélt arról is, hogy folytatódik a Nők 40 program, amelynek köszönhetően eddig 150 ezer nő vonult nyugdíjba 40 év munkaviszony után. Úgy fogalmazott, a kormány munkájának köszönhetően érezhető előrelépés történt mind a nyugdíjasok jövedelmének növelése, mind a kiadásaik csökkentése terén.