Sötét mód ikon
2026 június 09
Ennyiből jönnek ki a fiatalok a fesztiválokon

Ennyiből jönnek ki a fiatalok a fesztiválokon

Kevesen mennek hosszabb időre

A fesztiválozók többsége csak 1-2 napot tölt egy-egy fesztiválon, és mindössze 10 százalék azoknak az aránya, akik az elejétől a végéig maradnak – mondta el Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági fiókhálózatának igazgatója a közlemény szerint. A fizetéshez a többség, 57 százalék a hivatalos fesztiválkártyát preferálja, 43 százalék használná inkább érintőkártyáját (paypass).

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

A K&H adatai szerint csaknem 400 ezer érintőkártya van jelenleg forgalomban, ami több mint a fele a K&H összes forgalomban lévő bankkártyájának. Idén az első öt hónapban összesen több mint 20 millió kártyás vásárlást bonyolítottak az ügyfelek mintegy 216 milliárd forint összegben.

Többen használnak bankkártyát

A K&H várakozása szerint növekedni fog a bankkártyás forgalom a magyar gazdaságban, az érintés nélküli kártyák részesedése pedig tovább emelkedik. A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok 24 százaléka járt már legalább egyszer a Sziget fesztiválon, azonban a fővárosiak körében ez az arány csaknem 50 százalék.

A Balaton Sound a második helyen végzett 14 százalékkal, a Voltot 13 százalék látogatta már meg legalább egyszer. A K&H felmérése szerint a 19-29 éves korosztály 38 százaléka nyaral belföldön az idén, a legtöbben 7 napot vagy annál kevesebbet szánnak a vakációra, a 8-14 napot nyaralók aránya mindössze 28 százalék.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A kutatásból kiderült, hogy a fesztiválok a férfiak, az aktív keresők és a budapestiek körében a legnépszerűbbek. A nők jobban kerülik a nyári fesztiválokat: míg a férfiaknak több mint fele, 55 százaléka nem járt még egyik fesztiválon sem, a nőknél ez az arány már 77 százalék. A K&H negyedévente végzett, 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait vizsgáló kutatásban 300 fiatal vesz részt, az index fókuszában ezúttal a nyaralás, a nyári fesztiválok voltak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.