Még nem is mindent számoltak össze
A belga főváros lezárása és a fokozott biztonsági intézkedések mintegy 350 millió eurós (több mint 110 milliárd forintos) veszteséget jelentettek Belgium számára – mondta az illetékes a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadásának adott interjújában.
Brüsszelben a terrorfenyegetettség miatt novemberben három napra teljesen leállt a metróközlekedés, rendezvények maradtak el, bezárták az iskolákat, valamint nem nyitott ki az üzletek és az éttermek többsége.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ebben az összegben még nincsenek benne a terrorveszély miatt elmaradt szilveszteri rendezvények okozta veszteségek. A hagyományos szilveszteri tűzijátékot azután törölték, hogy a szövetségi ügyészség múlt kedden bejelentette, merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el, akik az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén.
Dátumokhoz köthetők a támadások
Frédéric Van Leeuw szerint a terroristák dátumhoz köthető jelképeket keresnek ezért elképzelhető, hogy jövő pénteken, január 15-én újabb terrortámadásra számíthat Belgium.
Egy évvel ezelőtt ugyanis egy terrorista sejtet számoltak fel a hatóságok a belga Verviers városában. A rendőrségi akció keretében két feltételezett terrorista vesztette életét, valamint nyolc embert vettek őrizetbe terrorista csoporthoz tartozás vádjával, akik közül négyen azóta is vizsgálati fogságban vannak.
A Párizsban, január 7-én, a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett véres merénylet is egy korábbi rendőrségi akcióra adott válaszlépése volt a terroristáknak – emlékeztetett az ügyész a flamand VTM televíziónak adott interjúban.
Frédéric Van Leeuw elmondta, hogy a rendőrség figyel a szimbolikus dátumokra és felkészül az esetleges olyan terrortámadásokra, mint amelyek például a Thalys nemzetközi gyorsvonat ellen kitervelt, de végül meghiúsított tavalyi merénylet, vagy a brüsszeli zsidó múzeum ellen elkövetett, de a terrorista halálával járó merénylet évfordulóján lehetnek.