Sötét mód ikon
2026 július 25
Ennyi gabona termett az idén

Ennyi gabona termett az idén

Várakozásokon felüli terméshozam

Czerván György közölte, hogy az idei aratás zökkenőmentes volt, minden érintett, így a gazdák és a hatóságok is felkészültek a munkára. Tájékoztatása szerint az őszi búzát több mint egymillió hektárról vágták le. A hozam meghaladta az 5 tonnát hektáronként, holott előzetesen 4,6 tonnára becsülték. Országosan összességében az őszi búza mennyisége megközelíti az 5,2 millió tonnát. A betakarított őszi búza mintegy 70 százaléka malmi minőségű, a fennmaradó hányad takarmányminőségű.

Érintetteket kérdeztünk
Mi is kutakodtunk már a témában, már olvasható az erről készült összefoglalónk.

Eddig az őszi árpa, az őszi búza, az őszi káposztarepce és a magborsó begyűjtésével végeztek. A tritikálé, a tavaszi árpa és a rozs, valamint a zab betakarítása is a végénél tart. Várhatóan a hét folyamán a még lábon álló állományokat is betakarítják a gazdálkodók. Az őszi árpa betakarítása néhány hete befejeződött 218 ezer hektáron. Hektáronként mintegy 5 tonnát takarítottak be a gazdák, az előzetes becslés 4,5 tonna volt. A termés összmennyisége meghaladja az 1 millió tonnát. A repce mennyisége az államtitkár beszámolója szerint hektáronként átlagosan 2,5 tonna körüli volt, a vártnak megfelelő. Ezt a növényi kultúrát 206 ezer hektárról vágták le.

Már a szalmát gyűjtik
Czerván György összegzése szerint az idén nyáron az aratáskor mintegy 1,8 millió hektárról került magtárakba a termés, összesen mintegy 8 millió tonna. Az aratás mellett jó ütemben halad a szalma begyűjtése és a tarlóhántás is.

Exportra is jut

Az államtitkár leszögezte, hogy az őszi búza esetében az ország ellátása biztosított, de jelentős lesz az export árualap is, várhatóan 2,1-2,3 millió tonna. Czerván György szólt arról is, hogy a tőzsdei áraknál, a májusi-júniusi mélypontot követően lassú áremelkedés kezdődött, június végétől pedig erőteljesebb a növekedés.

A mélypontokhoz képest a búza 10 százalékkal, a kukorica pedig mintegy 20 százalékkal drágult. Július 27-én a legközelebbi lejáratokra vonatkozó tőzsdei jegyzések malmi búzánál tonnánként 51 000 forinton álltak, ez az ár egy évvel ezelőtt 50 500 forint volt. A takarmánykukoricánál 46 800 forint volt a jegyzés, míg egy évvel ezelőtt 40 600 forint. Az államtitkár elmondta: a kukoricánál és a napraforgónál a szakemberek most mintegy 6-7 millió tonna termésre számítanak, napraforgóból mintegy 1,5 millió tonna lehet az idei termés.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.