Sötét mód ikon
2026 július 24
Emelkedéssel indult a nap Európában

Emelkedéssel indult a nap Európában

A londoni FTSE-100 index 0,25 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,57 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,51 százalékkal erősödött nyitáskor.

Erre figyelnek ma a piacok

Pénteken több makrogazdasági adat is befolyásolhatja az európai kereskedést. Németországban megjelenik a decemberi kiskereskedelmi forgalom adata, Spanyolországban a bruttó hazai termék (GDP) változásának negyedik negyedéves előzetes számaira és az infláció januári változásának becslésére lehet számítani.

Délelőtt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adja ki januári előzetes inflációs adatát és a decemberi uniós munkanélküliségi jelentését. Délután Amerikában megjelennek a 2014-es negyedik negyedéves előzetes GDP-növekedési adat számai valamint a Michigan egyetem végleges januári fogyasztói hangulatindexe.

A kedvező hangulatot megalapozta, hogy Amerikában csütörtökön nőttek a vezető indexek és péntek reggel Ázsiában is többnyire erősödés volt jellemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,95 pontos csökkenéssel, 16 658,04 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,06 százalékkal gyengült.

A nyitás előtt a szakértők eltérő várakozásokat fogalmaztak meg. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője utalt arra, hogy a magyar tőzsde az elmúlt napokban alulteljesítő volt, ez a gyengélkedés folytatódhat, komolyabb vállalati hír pedig nem látott napvilágot. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese szerint ugyanakkor a kedvező nemzetközi hangulat miatt inkább emelkedhet a BÉT. Angela Merkel német kancellár látogatása miatt “van egy kis felértékelődési nyomás a Magyar Telekom árfolyamán”, hogy esetleg csökkenti a kormány a távközlési különadót – vélekedett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.