Sötét mód ikon
2026 június 09
Elviszik a tengert Debrecenbe

Elviszik a tengert Debrecenbe

Az 550 méter hosszú konténerszállító szerelvény heti két alkalommal közlekedik majd Debrecen és Bécs, illetve Bécsen keresztül a nagy nyugat-európai kikötők: Hamburg, Rotterdam és Koper között – mondta Herdon István, az Elhozzuk a tengert Debrecenbe címmel, a helyi repülőtéren megtartott logisztikai napon.

Úton, sínen, levegőben

A Xanga által koordinált logisztikai feladatokra alakult konzorcium egy mozdonyt és 30 konténerszállító vagont bérel a menetrendszerű áruszállítások lebonyolítására – fűzte hozzá a vezérigazgató megjegyezve, hogy a szállítókapacitás 70 százalékát már lekötötték. Herdon István emlékeztett rá, hogy a kockázati tőkebefektető és ipari ingatlanfejlesztő XANGA cégcsoport harmadik alkalommal rendezett nyílt napot a debreceni nemzetközi repülőtéren, az általuk fejlesztett trimodális logisztikai központban.

A központ nem csak a város és környezete, hanem a határon átnyúló régió logisztikai kiszolgálása szempontjából is meghatározó szerepet tölthet be a jövőben. A bázis három közlekedési és szállítási módot egyesít: a közút mellett a schengeni normáknak megfelelő nemzetközi repülőtér által biztosított légi szállítást, valamint az országos vasúthálózathoz csatlakozó, a XANGA csoport által a közelmúltban felújított és üzembe helyezett iparvágány révén a vasúti szállítást is – magyarázta Herdon István.

Bővítik a vasúti terminálokat

A szakember szerint az elkövetkező években és évtizedben mind hazai, mind pedig nemzetközi viszonylatban várható, hogy a közúti áruszállítás jelentős része átkerül a vasútra, ami a vasúti terminálok kapacitásának bővítését, illetve új terminálok létesítését igényli.

A debreceni trimodális központ fejlesztés alatt álló terminálja lehetőséget biztosít majd arra, hogy a tengeren a kontinensre érkező áruk konténervonatokkal közvetlenül Debrecenbe érkezzenek, és az újonnan kialakított terminálban rakják át teherautókra, illetve fordított irányban a régióból közúton érkező rakomány Debrecenből vasúti konténerekben közvetlenül jusson el a tengeri kikötőkbe – fűzte hozzá.

A várost és a régiót a tengeri kikötőkkel összekötő új debreceni vasúti konténerterminált magában foglaló EConn (Eastern Connect) projekt megvalósításában és üzemeltetésében kulcsszerepet kapnak a hazai magán és állami vasúttársaságok, az IntegRail és a GYSEV is – jelezte Herdon István hozzátéve: az új vasúti terminál nagymértékben hozzájárul a régióban már működő vállalatok versenyképességének növekedéséhez, új cégek betelepüléséhez, elősegítve ezzel Debrecen és a régió további gazdasági fejlődését, új munkahelyek létrehozását.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.