Sötét mód ikon
2026 július 23
Elvesztegetett évek szorításában Magyarország

Elvesztegetett évek szorításában Magyarország

Jó intézkedések kellenek

Székely István Pál előadásában kifejtette, hogy az elmúlt időben Magyarország jelentősen csökkentette az országkockázatot, ezzel közelebb került a régió átlagához, de még mindig van mit tenni. Fontos lenne csökkenteni ezt az értéket, mert egy kis, nyitott gazdaságról van szó, amelynek esetében a nagyvállalatok az országkockázatot veszik figyelembe a beruházásoknál. Ha ez az érték csökken, a magyar beruházási lehetőségek mindenkinek vonzóbbak lesznek – mutatott rá.

Úgy vélte, ehhez azokat a tényezőket kell kezelni, amelyek miatt a piac azt gondolja, hogy ez az ország kicsit kockázatosabb, mint a többi. Ilyen tényező például a szabályozási környezet előrejelezhetősége, a szerződések betartásának vagy a tulajdonjognak a biztonsága, és ezeket tekintve az állam szerepe elsődleges – magyarázta.

Lehetséges az országkockázat csökkentése, ha valaki kellő időben megfelelő intézkedéseket hoz.

Egy helyben toporgunk

A szakértő elmondta, hogy az EU egésze és Magyarország összességében „kicsit afölött” áll, mint 2008-ban, vagyis hét év úgy ment el, hogy Európa és Magyarország is egy helyben állt. Jelenleg Magyarországon 2 százalék alatti az átlagos növekedési potenciál, az érték felette áll az uniós átlagnak, és a 2004-2007-ben csatlakozott országok között a mezőny közepén van.

A növekedési potenciálról beszélve kiemelte a munkaerő jelentőségét. Úgy látja, Magyarországon a munkaerőpiacon volt a legradikálisabb változás az elmúlt években, a munkanélküliség elkezdett gyorsan csökkenni, és korábban nem tapasztalt módon a munkahelyteremtés is nőtt. Az állam ezt a folyamatot támogatta, munkát is adott, erőteljes állami beavatkozásnak tekinthető a közmunkaprogram – közölte. Hozzáfűzte: nyilvánvalóan az a cél, hogy az emberek a nyitott munkaerőpiacon találjanak állást, de reálisnak is kell lenni, vannak csoportok, ahol ezt a célt nehéz elérni.

Egészséges bankszektor kell

Székely István Pál arról is beszélt, hogy az egészséges gazdasághoz egészséges, nyereséges bankszektor kell. A magyar bankszektor tőkeerejét tekintve erős, de még mindig küzd a válság megmaradt hatásaival, a problémás hitelekkel, és kérdéses, hogy mennyiben tud a jövőre koncentrálni a múlt kezelése miatt.

A versenyképességgel kapcsolatban kitért rá: Magyarország egy kis nyitott gazdaság, amelynek időnként korrigálnia kell, „gazdaságpolitikai satuban van”, és ebből egy kitörési pont van: a külpiacok. A világpiaci részesedését tekintve Magyarország jól áll, növekedést ért el, és az a lényeg, hogy minél gyorsabban elérje a további növekedést – mondta.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az elemző a költségvetési egyensúly helyreállításáról kifejtette, hogy Magyarország jelentős korrekciót hajtott végre, és fontos az adósság fenntarthatósága. Az EU most azt feltételezi, hogy tartósan fegyelmezettebben viselkedik Magyarország, mint a múltban, ez komoly feltételezés, aminek meg kell felelni – vélekedett. Székely István Pál az inflációval kapcsolatban elmondta, hogy erős globális trendek hatnak Magyarországra, az országnál sokkal nagyobb szereplők irányítják a trendeket.

Elvesztegetett évek

Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az előadás után közölte, hogy fontos eredményt ért el Magyarország az egyensúly javításban, de az előrelépések olyan tényezőkre támaszkodnak, amelyek nem biztosítják a hosszú távú növekedés feltételeit. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke pedig kijelentette: 10-15 elvesztegetett év áll mögöttünk, a régió országaihoz képest gyengén teljesített Magyarország, és ma Ausztriától messzebb állunk, mint 25 évvel ezelőtt, a rendszerváltozás idején. Ez nem az elmúlt öt év bűne, hanem „közös bűn” – vélekedett.

Az Európai Bizottság múlt pénteken közzétett 2016. évi országjelentése szerint Magyarország kiegyensúlyozott, de továbbra is viszonylag mérsékelt növekedési pályán halad, a munkaerő-piaci fejlemények kedvezőek, az államadósság csökken, de a beruházások az idén akár vissza is eshetnek. Megállapították azt is, hogy az ország némi haladást ért el a 2015. évi országspecifikus ajánlások végrehajtásában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.