Sötét mód ikon
2026 július 24
Elszakadhat Budapest Európától

Elszakadhat Budapest Európától

Európa gyengülhet

A határidős indexek alapján arra lehet számítani, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,2 százalékos mínuszban, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 egyaránt 0,1 százalékos csökkenéssel kezdheti a kereskedést.

Európában 11 órakor ismertetik a ZEW gazdasági kutatóintézet márciusi német és euróövezeti üzleti hangulatindexét, és ugyanekkor azt is, hogy miként alakult a harmonizált februári fogyasztói árindex az Európai Unióban.

Erősen zárt Tokió

Emelkedéssel zártak a tőzsdék Ázsiában kedden, a még nyitva tartó térségbeli börzék ugyanakkor vegyesen mozogtak.

Eltérő látják a szakértők Budapestet

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy az OTP továbbra is jól teljesíthet, a Mol osztalékjavaslatának kedvező hatása lesz a részvényekre, így összességében enyhe emelkedésre számít a budapesti piacon. A forgalom alacsony marad – tette hozzá.

A CIB Bank  reggeli elemzésében kifejti, hogy kedden az MNB közzéteszi a legfrissebb havi fizetési mérleg statisztikákat, a fejlett piacokon a végleges euróövezeti inflációs mutató mellett a német ZEW gazdaságkutató intézet közli a márciusi német hangulatindexét. A piacokon kivárás dominálhat az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nyíltpiaci bizottságának szerdai ülése előtt, amelyet követően talán pontosabb képet kaphatunk az első kamatemelés időzítésére – írták.

Így zártak tegnap

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,58 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 18 674,97 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,7 milliárd forint volt.

Hétfőn a FTSE 0,94 százalék, a DAX 2,24 százalék, a CAC 1,01 százalék erősödéssel zárt.

Erősödtek hétfőn a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, azután, három egymást követő hetet mínuszban zártak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.