15 perces
A Richternél is kisebb leszúrást láthattunk a nap első felében 6480-hoz, azonban fontosabb szint továbbra sem került nyomás alá, a nap második felében pedig ismét 6600-at sikerült tesztelni. Ez az érték áll jelenleg az útjában, másodszor próbálta átlépni az elmúlt héten. A kísérlet ezúttal is sikertelen volt, bő 50 ponttal lejjebb, 6549-nél fejezte be a kereskedést az árfolyam, ami 21 forintos gyengülést jelent. Összességében tehát tartja magát a papír továbbra is, komolyabb pesszimista jelzés a 6400-as zóna elesése lenne, fölfelé pedig 6680 jelent meghatározó ellenállást.
Támasz: 6400-6420
Ellenállás: 6600

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Nem találja az irányt továbbra sem a gyógyszergyártó árfolyama, újabb doji gyertyával erősítette meg a bizonytalanságot pénteken a papír. Az indikátorok is semleges jelzésben várják a folytatásban, illetve a Bollingerek is szűkülésnek indultak. Lefelé az egyértelmű támpont az 50 napos mozgóátlag, ennek elesése mutatna lefelé akár 6200-hoz is. Fölfelé a mindenkori tető jelent erős ellenállást 6680 forintnál. Ez körülbelül 250 forintos tartományt jelent az árfolyam számára jelenleg, ebből kimozdulva választhat irányt.
Támasz: 6430 (MA 50)
Ellenállás: 6680

Heti
Rendíthetetlen a Richter árfolyama, ezen a héten is szépen tartotta magát 6500 fölött, közel mindenkori csúcsához. Irányt azonban nem tudott választani, a 6680-as ellenállást egyelőre biztos távolból méregeti a papír. Ide visszakanyarodva próbálkozhat a kitöréssel majd az árfolyam, ez jelentős emelkedést indíthatna, amivel a lélektani 7000-es ellenállás is bemérhető lenne. Jelenleg némi negatív divergencia látszik, ami negatív jelzés, de más fordulásra utaló elem egyelőre nincs a grafikonon.
Támasz: 6200
Ellenállás: 6680
