15 perces
Nem adta lejjebb a MOL a keddi kereskedés során sem, a rövidtávú emelkedő trendvonal fölött maradva araszolt feljebb és zárt 17600-nál. Ezzel karnyújtásnyira került az egy hete érintett 17700 forintos szint, ami a konszolidációs sáv tetejét jelenti. Ha sikerül meggyőzően fölé emelkedni majd a MOL-nak, akkor jöhet további emelkedés 18000 irányába. Az elmúlt időszak teljesítménye alapján ez könnyen megtörténhet, erősnek tűnik a papír a lokális csúcs közelében. Várhatóan 17200-nál mélyebbre a folytatásban sem korrigál az árfolyam, csak ezalatt a támasz alatt csorbulhat érdemben a technikai kép.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Tapad a lokális csúcsra az olajvállalat árfolyama, így nem csak korrigálni nem hajlandó a papír, de már az ellenállását feszegeti a 17600-17700-as szinten. Ha sikerül kitörnie a konszolidáció és a pihenő után fölfelé, akkor 18000 gyorsan elérhető lehet. A lélektani szint fölé kerüléshez még az RSI-nek lehet egy-két szava, ami hamar a túlvett zónába érhet, ahol már érdemes lehet számolni újabb megállóval, illetve korrekcióval is. Erős képet mutat tehát a grafikon, kíváncsian várjuk a folytatást.

Heti
Mérsékelt emelkedést tudott produkálni a héten a MOL árfolyama, érdemi forgalom mellett araszolt följebb a konszolidáció után. A szűkülésnek indult Bollingerek közül lépett ki a héten az árfolyam, a felső szalag fölött zárva a kereskedést. Ez, párosítva az RSI túlvett jelzésével azért felveti a korrekció lehetőségét a folytatásban, még ha eddig nem is mutatott sok hajlandóságot erre a papír. Ennek ellenére hosszú távon változatlanul bullish az összkép, 18000 lehet elsőként megcélozható az elkövetkező hetekben.
