Sötét mód ikon
2026 június 09
Elkészült a Devecser-Pápa összekötő út felújítása

Elkészült a Devecser-Pápa összekötő út felújítása

A felújított útszakasz Veszprém megyében Bakonypölöske és Pápakovácsi között halad Kup belterületét érintve. A beruházás során a kivitelező KMES Konzorcium a burkolat felújításán kívül az egyik ívben ki is szélesítette a burkolatot, és kitisztította az árkokat. A közlemény szerint több helyen új, burkolt árkot építettek ki, kicserélték az átereszt, továbbá egy több mint 40 méteres szakaszon új, kétsoros vezetőkorlátot helyeztek ki.

A felújítás után a közútkezelő bevont több sebességkorlátozó táblát, ezzel jelentősen csökken az utazási idő, az érintett települések elérése könnyebbé és biztonságosabbá vált – áll a közleményben. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Új Széchenyi Tervben 1315 kilométernyi négy és öt számjegyű mellékútszakasz felújítására kapott megbízást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló országos program összköltsége csaknem 110 milliárd forint, ebből a közép-dunántúli régió útjaira 17 milliárd forint jut.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.