2024 március 29

Elkapták a ritmust az európai tőzsdék

A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,65 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,68 százalék emelkedéssel kezdett. Londonban 0,44 százalék, Frankfurtban 0,84 százalék, Párizsban 0,80 százalék volt az indexemelkedés nyitáskor. Madrid 0,55 százalék, Milánó 0,63 százalék erősödéssel indult a kereskedés.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,42 pontos emelkedéssel, 38 736,79 ponton nyitott hétfőn, vagyis a pénteki záró értékéhez képest 0,21 százalékkal erősödött.

Hétfőn az Eurostat közzéteszi az euróövezet és az EU novemberi inflációs adatait, ami piacbefolyásoló hatással lehet. Megjelenik a német jegybank, a Bundesbank havi rendes gazdasági helyzetjelentése is.

Merre mozog Budapest?

A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Móró Tamás az MTI-nek elmondta: az amerikai adóreform elfogadásával kapcsolatos optimizmus az egész világon pozitív kezdést jelez. A szakértő szerint az európai piacoktól függően, fél és egy százalék közötti emelkedés is elképzelhető a nap végére a budapesti tőzsdén, fontosabb vállalati hírek nélkül.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Ez történt a múlt héten

Pénteken a főbb európai tőzsdeindexek vegyesen zártak, a pán-európai Stoxx 600 és FTSE Eurofirst 300 index egyformán 0,2 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,2 százalékkal emelkedett. Londonban az FTSE-100 index 0,57 százalékkal, a frankfurti DAX index pedig 0,27 százalékkal emelkedett, míg a párizsi CAC-40 index 0,15 százalékkal csökkent. Madridban 0,26 százalékkal végzett alacsonyabban a tőzsdeindex, Milánóban pedig 0,44 százalék volt a csökkenés.

Pénteken a kiskereskedelmi ágazat részvényei gyengültek a legnagyobb mértékben, ágazati mutatójuk 2 százalékkal esett. Ennek kiváltó oka a H&M gyenge negyedik negyedévi eredménye volt, ami a cég részvényének 13 százalékos esését idézte elő.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,18 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 38 657,37 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 19,6 milliárd forint volt. A Mol 39 forinttal, 1,28 százalékkal, 3010 forintra gyengült, 4,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 100 forinttal, 0,96 százalékkal, 10 485 forintra erősödtek, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 463 forintra nőtt, forgalma 885,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 26 forinttal, 0,41 százalékkal, 6436 forintra emelkedett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot ért el.