A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,07 százalék emelkedéssel, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,18 százalék emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést.
Londonban az FTSE-100 index 0,41 százalékkal, Frankfurtban a DAX index 0,15 százalékkal, Párizsban a CAC-40 index 0,08 százalékkal emelkedett nyitáskor. A madridi index 0,32 százalék emelkedéssel, a milánói 0,05 százalék erősödéssel nyitott.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,72 pontos csökkenéssel, 39 423,52 ponton nyitott hétfőn, vagyis a pénteki záró értékéhez képest 0,03 százalékkal gyengült.
Merre mozdul Budapest?
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette, a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő az elemzőket kissé meglepve javított Magyarország hosszú távú hitelminősítői kilátásán, az osztályzat továbbra is BBB mínusz.
Az eddigi stabil kilátás pozitívra javítása azt jelzi, hogy a következő lépés a felminősítés lehet. A szakértő ugyanakkor jelezte, hogy gyors felminősítésre a közelgő parlamenti választások miatt nem számít.
A forint rövid távon erősödhet a jó hír hatására, de a magyar részvények kereskedését inkább a gyorsjelentési szezon vezeti – tette hozzá.
A szakértő szerint a múlt heti gyorsjelentési dömping után a hamarosan érkező elemzői célárfolyam-módosítások, az MSCI hétfői bejelentése az index-átsúlyozásokról, valamint a kedd reggelre várt harmadik negyedéves hazai GDP-adat befolyásolhatja a héten a magyar részvényárfolyamokat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Magasban az olajár
Az olajár a héten két és fél éves csúcsot ért el az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők önkéntes termeléskorlátozási megállapodásának a meghosszabbítását sugalló híreknek köszönhetően. Hétfőn az olajár alig változott, az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent nyersolaj 0,03 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben 63,50 dolláron hordónként, az amerikai WTI pedig 0,04 százalékkal magasabban 56,75 dolláron.
Az ázsiai tőzsdéken vegyes eredménnyel vette kezdetét a hétfői globális kereskedés: Tokió 1,32 százalék, Szöul 0,50 százalék veszteséggel zárt, Sanghajban pedig 0,28 százalék, Hongkongban 0,24 százalék nyereségben álltak a mutatók a kereskedés vége előtt. A dollár erősödött, az euró gyengült: az euró jegyzése 0,13 százalékkal 1,1652 dollárra csökkent.
Ez történt a múlt héten
Pénteken veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdeindexek, a pán-európai Stoxx 600 index 0,37 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,41 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,52 százalékkal csökkent. Londonban 0,68 százalék eséssel zárt az FTSE-100 index, Frankfurtban 0,42 százalékkal, Párizsban 0,50 százalékkal csökkent a vezető árfolyammutató. A madridi IBEX-35 0,45 százalékkal, a milánói FTSE MIB 0,36 százalékkal végzett lejjebb.
A gazdasági ágazatok többségének gyengült az árfolyammutatója pénteken, a nyersanyagiparé és a pénzügyi ágazaté viszont 0,3 százalékkal emelkedett. Az ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélipari vállalata a vártnál jobb eredményről számolt be a szeptemberrel zárt negyedévre és bizakodó előrejelzést tett közzé a 2018-as évről. Részvénye 3,37 százalékkal erősödött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 838,42 pontos, 2,08 százalékos csökkenéssel, 39 435,24 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt. A Mol 60 forinttal, 1,80 százalékkal 3268 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 395 forinttal, 3,78 százalékkal 10 050 forintra esett, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,41 százalékkal 483 forintra gyengült, forgalma 96,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott 6920 forintot ért, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
Amerikai is gyengélkedett
Az amerikai indexek is gyengültek pénteken, bár a Nasdaq Composite a kereskedés végére 0,01 százalék nyereségbe emelkedett. A DJIA-30 0,17 százalékkal, az S&P-500 index 0,09 százalékkal gyengült. A hetet mindhárom index negatív eredménnyel zárta. A DJIA-30 és az S&P-500 index nyolc egymást követő nyereséges hétből álló szakaszt zárt le, négy éve a leghosszabbat, a Nasdaq Composite pedig hat heteset.
A veszteséges hétzárás profitkivételnek volt tulajdonítható. A főbb indexek az év eleje óta már tizenöt, a novemberi elnökválasztás óta pedig húsz százalékkal emelkedtek. Egyes technológiai ágazatokra szakosodott befektetési alapok tőzsdén forgó részjegyei pedig az év eleje óta már negyven százalékkal is erősödtek.
A hetet több nagy technológiai cég, például a Facebook, a Netflix és az Alphabet is veszteséggel fejezte be. A legnagyobb vesztesek egyike pénteken az energiaipari ágazat volt az amerikai piacokon, profitkivétellel követve az olajár csökkenését.