Egyre közelebb a kiváláshoz
Napról-napra változik a görög helyzet, ezért néha nehéz követni az eseményeket. Anna Stupnytska szerint a következő egy-két hónap alatt sikerül majd kidolgozni valamilyen megállapodást Görögország jelenlegi (vagy adott esetben már a következő) kormánya és az ország hitelezői között a mentőövként szolgáló pénzek felszabadításáról. A görögök kénytelenek lesznek az eddigieknél szerényebb igényeket támasztani, mivel egy ilyen megállapodás és további pénzügyi mentőövek nélkül nem valószínű, hogy képesek lennének május után is átutalni a törlesztő részleteket

Görögország kiválásának valószínűsége egyértelműen megnőtt az elmúlt pár hét során a szakértő szerint. Mindazonáltal nem gondolja, hogy még ebben az évben sor kerülne arra, de nagyon valószínűnek tartja, hogy az előttünk álló három-öt éves időszakon belül be fog következni, mivel eljön az a pont, amikor a kemény strukturális reformok és a szigorú megszorítások mind politikailag, mind társadalmilag túl nagy árat követelnek majd.
Sorozatos leminősítések
Április végén a Moody’s Investors Service a korábbi „Caa1”-ről egy fokozattal „Caa2”-re rontotta a görög államkötvény-kötelezettségek besorolását, és az új osztályzaton is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben. A „Caa2” – más hitelminősítők módszertanában „CCC”-nek megfelelő – besorolás nyolc fokozatnyival marad el a befektetési ajánlású adósosztályzati sáv alsó szélétől. A Moody’s emellett lejjebb vitte a hazai és külső görög kötvényadósság-kötelezettségek besorolási plafonját is, „Ba3”-ról „B3”-ra.
Egy hónappal korábban a Fitch Ratings hitelminősítő is rontotta Görögország államadós-besorolását, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy megnőtt a görög szuverén törlesztési csőd kockázata. A Fitch az addigi „B”-ről „CCC”-re – vagyis a Moody’s új görög besorolásával azonos szintre – minősítette vissza a hosszú futamidejű hazai és külső görög adósságkötelezettségek osztályzatát.
Erős a hitelezők alkupozíciója
A versenyképesség valóban számottevő javításához egyszerűbb lehet kilépni és a beavatkozást a deviza leértékelése útján végrehajtani. Valószínűleg ez fog történni a következő néhány évben a Fidelity munkatársa szerint.
Pillanatnyilag igen erős politikai akarat összpontosul Görögország benntartása mellett, főleg Németország részéről, ugyanakkor az elmúlt néhány évben tűzfalat emeltek az ország köré, ezért a piacok nem reagálnak különösebben a tartósan fennálló feszült helyzetre. A pénzintézetek igen erős alkupozícióban vannak, és nem ők fognak először pislogni, hanem a görög kormány.
Nem a kilépés a kérdés, hanem az, hogy mikor
Stupnytska szerint egyértelműen ez a helyzet. A Grexit nagyban függ majd a politikától, és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a következő években fontos politikai választások lesznek az euróövezetben: Franciaországban 2017-ben, majd azt követően Németországban is. Láthattuk a szélsőséges és euroszkeptikus pártok népszerűségének növekedését, és ha ezek hatalomra jutnak, a szakértő meglátása szerint Görögország nem maradhat soká a valutaunió tagja.
Fertőző lesz-e a Grexit?
A szakértő szerint viszonylag igen, de nem lesz annyira súlyos a helyzet, mint amilyen például 2012-ben lett volna, amikor a legutóbbi nagy válság volt. Az országnak van támogatottsága, és ott van a tűzfal is – az EKB mennyiségi lazítása különösen fontos ebből a szempontból.

A piacokat megrázza majd, és lesz némi zűrzavar is, de a Grexit végső soron Görögország számára sokkal költségesebb lesz, mint bármely más ország számára. A peremországoknak Görögország kínjai segítenek majd hígítani a morális veszélyt – vagyis a Grexit komolyan arra fogja ösztönzi őket, hogy bennmaradjanak. Hosszú távon mindez jót tehet a görög gazdaság fejlődésének és – a kezdeti sokk ellenére – az eurózóna gazdasági növekedésének is. Azonban ez még nem az idei év témája lesz a Fidelity munkatársa szerint.
Eljön az a pont….
A Fidelity szakértője úgy látja, Görögország kiválása az előttünk álló három-öt éves időszakon belül be fog következni, mivel eljön az a pont, amikor a kemény strukturális reformok és a szigorú megszorítások mind politikailag, mind társadalmilag túl nagy árat követelnek majd. A versenyképesség valóban számottevő javításához egyszerűbb lehet kilépni és a beavatkozást a deviza leértékelése útján végrehajtani. Valószínűleg ez fog történni a következő néhány évben.