Rendkívüli Hírek:

2023 szeptember 30

Elindult a hullámvölgyből Európa

A befektetők bizakodva búcsúztatták a négy éve legnagyobb tőzsdei visszaesést hozó negyedévet.

Túl a mélyponton?

A nyugat-európai fő mutatók kedden már többnyire elérték idei mélypontjukat. A szerdai fellendülés az ázsiai tőzsdékről indult, miután a világ legnagyobb autópiacán, Kínában felére csökkentették a forgalmi adót a kisebb autók vásárlására. Ez főleg az utóbbi időben sokat szenvedett autóipari részvényeknek használt, még a Volkswagenének is.

Az euróövezetben ráadásul új erőre kapott a remény, hogy az Európai Központi Bank inkább előbb, mint utóbb, kénytelen lesz bővíteni mennyiségi enyhítését, miután az előzetes adat a fogyasztói árak csökkenését jelezte szeptemberről.

Így alakultak az indexek

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 2,58 százalékos javulással 6061,61 ponton zárt, 7,68 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 2,22 százalékos többlettel 9660,44 ponton végzett, 1,48 százalékkal alacsonyabban, mint múlt év végén.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Párizsban a CAC-40 2,57 százalékkal 4455,29 pontra erősödött, 4,27 százalékkal meghaladva az év végit.

A zürichi SMI 2,28 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 2,74 százalékot, a madridi IBEX-35 1,77 százalékot, az athéni ASE 0,60 százalékot nyert.

Varsóban a WIG-20 1,14 százalékkal 2066,37 pontra gyarapodott, a Mol 0,73 százalékkal 165,35 zlotyra drágult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,86 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 20 893,96 ponton zárt szerdán.

Adatok a tengerentúlról
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,93 százalékkal, az S&P 500-as 1,15 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 1,42 százalékkal volt az előző záróértéke fölött.

Esett az euró és az arany

Az euró, 1,12 dollár alatt, 0,74 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,09 frank felett, 0,21 százalékkal került kevesebbe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 48,37 dollár volt, 14 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 25 centtel 467,75 dollárra csökkent, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0148 dollárral 1,3780 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1113,83 dollár volt a kedd esti 1131,38 dollár után azonnali szállításra Londonban.