Sötét mód ikon
2026 július 24
Elfelejthetjük a régi Londont?

Elfelejthetjük a régi Londont?

Szokatlan elképzelések

Az első ilyen ötlet az úgynevezett Circle Line Travelator. Ezt a szemet gyönyörködtető újdonságot egy londoni székhelyű építészeti cég álmodta meg, az NBBJ. Úgy gondolták, hogy a londoni metróvonal egy 17 mérföldes szakaszát alakítanák át úgy, hogy az emberek egy három sávos, többsebességes mozgójárdán utazhatnának. A vonatokat – amik 114 millió embert szállítanak évente – váltanák fel ezzel az ötlettel. A lassú járda 3 métert tenne meg percenként, míg a gyorsabb már akár 15-öt is. A koncepció lehetne London egyik leghatékonyabb és legszokatlanabb közlekedési módja.

A tervezőcég bízik abban, hogy a mozgójárda segítségével az emberek gyorsabban elérnének úti céljukhoz, mint a mai közlekedési eszközökkel, sőt még egészségügyi előnyei is lennének. Felejtsd el a csukódó ajtókat, vigyázz a nadrágodra, mikor sávot váltasz, és készülj fel a tömegkarambolokra az állomásokon!

A következő elgondolást LidoLine-nak nevezték el. Eddig egy nyolc mérföldes, gyalog-, bicikli-, és futóösvényt álmodtak meg a Regent’s Csatorna mentén, de ezt most überelték. Egy olyan viziút kialakítását javasolták, ami Little Venice-től indul és a Limehouse Medencéig tart. Ez egy olyan útvonal lenne, ahol a víz tiszta és szűrt, és az ingázók el tudnak úszni a munkába.

Nagy nevek is eljátszottak a gondolattal

Egy másik ötlet a London Underline, ami arra lenne hivatott, hogy csökkentse a torlódást a főváros útjain. A Gensler design cég szó szerint egy teljesen más szintben kezdett el gondolkodni. A London utcái alatt, elhagyatottan heverő alagutakat használná fel a kerékpáros forgalom elvezetésére. Bár néhány elkülönített útvonal ettől még nem oldja meg a londoni közlekedés kérdését. Ötletnek azonban mégsem rossz, hisz az alagútban ugyanúgy tudnának kávét venni vagy vásárolni.

Egy másik nagyszabású projekt, a Thames Deckway, célja a bicikliforgalom kiűzése a városból, méghozzá úgy, hogy a Temzén kialakítanának egy hét mérföldes, úszó bicikliutat. Az elképzelés 600 millió fontba kerülne, majdnem 500 millióval többe, mint egy új bicikliút megépítése.

És végül az utolsó innováció a Foster + Partnerstől, egy olyan tervezőcégtől, akinek a nevéhez kötődik a Milleniumi híd, a Városháza és a Hearthrow 2 tervezése. Tervüket SkyCycle-nek nevezték el, a hálózat több mint 220 kilométernyi bicikliút lenne, felfüggesztve a metró útvonala fölé. Ez maximum 12 000 biciklist bírna el óránként.

A tervek nagyon érdekesek és szemrevalóak, a kritikusok azonban aggódnak, hogy ezek a javaslatok elvonják a figyelmet és az értékes erőforrásokat az ésszerűbb ötletektől.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.