A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Görögországban a csúcsszezonban 20 euró idegenforgalmi adót kell fizetni
Görögországban a jövőben a csúcsszezonban 20 euró (7880 forint) idegenforgalmi adót kell fizetniük azoknak, akik a tengerjáró körútjukon kiszállnak a nagy népszerűségnek örvendő Mükonosz vagy Szantorini szigetén. Jelentette be vasárnap Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök.
Szantorini túlzsúfolttá kezd válni
A naplementéiről is híres Szantorini, a tengerjáró hajók egyik fő megállóhelye túlzsúfolttá kezd válni. Ezért a hatóságok korlátozni akarják az ide látogató turisták számát. Az egy évtizedes gazdasági válságból lábadozó Görögország nagyban függ a turizmus bevételeitől. De megvan a veszélye, hogy egyes kedvelt idegenforgalmi célpontokat, így az idilli Szantorinit tönkreteszi a tömegturizmus. „Görögországnak nincs strukturális problémája a tömegturizmussal. Bizonyos célállomásoknál vannak gondjai, bizonyos hetekben, illetve az év bizonyos hónapjaiban” – mondta a kormányfő egy nemzetközi vásáron tartott sajtótájékoztatón.
2023-ban mintegy 800 óceánjáró 1,3 millió utast szállított a mindössze 15 ezer lakosú Szantorinire a görög kikötői szövetség szerint. A tavaly Görögországba látogató 32,7 millió turista közül mintegy 3,4 millióan – azaz minden tizedik látogató – utazott el Szantorini szigetére. Az ország idegenforgalmi bevételei 2023-ban hozzávetőlegesen 20 milliárd eurót tettek ki. Szantorinin – akárcsak más népszerű európai turisztikai célállomásokon, közöttük Velencében és Barcelonában – tiltakozók az idegenforgalom korlátozását követelték.
A kormányfő korlátozni kívánja az egy időben ugyanahhoz a desztinációhoz érkező hajók számát, szükségesnek látja korlátozások bevezetését azokon a szigeteken, amelyeken megítélése szerint korlátozott az infrastruktura. Micotákisz közölte: a tengerjáró hajók utasaira kivetett adót a helyi közösségek kapják meg, hogy az infrastruktúra fejlesztésére fordítsák. Olga Kefalogianni turisztikai miniszter nemrégiben az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban úgy vélte, hogy kvótákat kell felállítani, a helyi hatóságok rendelete értelmében csak 8000, tengerjáró hajóval érkező turista szállhat naponta partra Szantorinin.
A kormány tervezi továbbá a rövidtávú lakásbérletek adójának emelését és új, rövidtávú bérbeadások engedélyének a felfüggesztését Athén központjában, hogy nagyobb lakásállomány álljon az állandó lakosok rendelkezésére – közölte Micotákisz szombaton. Görögországba tavaly a gyilkos erdőtüzek és a hosszú hőhullám ellenére rekordszámú turista érkezett. Olga Kefalogianni szerint várhatóan 2024 is „rekordév” lesz.
Képek forrása: Shutterstock