„Az első alkalommal 2012-ben vettünk részt az Electric Mobility Showcase programban. Értékes tapasztalatokat gyűjtöttünk arról, hogyan boldogul a tisztán elektromos hajtás a mindennapi használat során” – magyarázta Prof. Dr. Ulrich Hackenberg, az Audi igazgatótanácsának műszaki fejlesztésekért felelős tagja.
A mindennapos használatot tesztelik
„Most pedig továbblépünk az Audi A3 e-tron bevetésével, amely az első sorozatgyártású plug-in hibrid modellünk. Célunk, hogy kielemezzük autóink kezelhetőségét a mindennapos használat különböző szituációiban, mire számítanak a kísérlet résztvevői és milyenek a valódi tapasztalataik.”
Szombaton Prof. Dr. Ulrich Hackenberg bemutatta a negyven Audi A3 e-tront a tesztelőknek a müncheni Audi Training Centerben, Rainer Bomba, a Közlekedésért és Digitális Infrastruktúráért felelős Szövetségi Minisztérium államtitkárának jelenlétében. Három projekt kerül középpontba az idei évben.
Otthon is ki lehet próbálni
A berlini teszt résztvevői tizenöt Audi A3 e-tront használnak majd, amelyekkel az otthonuk és munkahelyük között ingáznak városi környezetben.
A tízautós müncheni projekt a nyilvános töltési lehetőségeket helyezi reflektorfénybe, és olyan tesztalanyok tapasztalatait vizsgálja, akik nem rendelkeznek saját töltőpontokkal. Végül Stuttgartban tizenöt Audi A3 e-tront használnak majd magánháztartásokban és a kézbesítési szolgáltatók alkalmazottai.
Kormányzati támogatást is kapnak
Az Electric Mobility Showcase segédprogram a német kormány és az autóipar közös kezdeményezése. Célja, hogy Németország legyen az elektromos mobilitás legnagyobb piaca és vezető szolgáltatója.
Ezt kell tudni Showcase-ről
A projektek minden évben tárcaközi támogatást kapnak a Közlekedésért és Digitális Infrastruktúráért felelős Minisztériumtól, a Gazdasági és Energiaügyi Minisztériumtól, az Oktatás- és Kutatásügyi Minisztériumtól, illetve a Környezet-, Természetvédelmi, és Nukleáris biztonsági Minisztériumtól.
A négykarikás márka már korábban is részt vett az Electric Mobility Showcase programjaiban 2012-ben, az Audi A1 e-tron tesztelésével Berlinben, Münchenben, Stuttgartban, Nürnbergben, Ingolstadtban és Garmisch-Partenkirchenben.