2024 március 28

Elég már a tabletekből?

A kutatás szerint a növekedés motorjai a szórakoztató elektronikai, a telekommunikációs eszközök és a háztartási nagygépek voltak, míg a leggyengébben, csaknem 16 százalékos csökkenéssel, az IT-termékek piaca teljesített.

Az első negyedévben a háztartási kisgépek forgalma 14,6 százalékkal nőtt, a háztartási nagygépeké pedig éves összehasonlításban 9,4 százalékkal bővült. A tavaly év eleji hűtőgépcsere-program által generált eladási volumen nem tudott megismétlődni, főleg a fagyasztók iránti kereslet 28,9 százalékos visszaesése volt drasztikus.

A telekommunikációs szektor eladásai értékben 1,6 százalékkal voltak magasabbak az idén az első három hónapban, mint egy évvel korábban, ezen belül a hagyományos mobiltelefonok forgalma jelentősen csökkent, az okostelefonoké ugyan 4,6 százalékkal nőtt, de alulmúlta a várakozásokat.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

A szórakoztató elektronikai piac 4 százalékkal bővült 2016 első negyedévében, míg a fotópiacon 3,6 százalékos visszaesés volt tapasztalható.

A GfK tájékoztatása szerint az irodatechnikai eszközök első negyedéves piacára közepes mértékű csökkenés volt jellemző, a negatív változás érintette a hardvereket és a kellékanyagokat, egyedüli kivételként a tintasugaras festékpatronok forgalma stagnált.

Az IT-termékek magyarországi piaca 2016 első negyedévét erőteljes, 15,9 százalékos értékbeli visszaeséssel zárta. A GfK szerint a gyenge teljesítmény mögött elsősorban a táblagépek eladása áll: a piaci telítődési ponton túlhaladva 42,9 százalékkal csökkent értékesítésük a bázishoz képest. Növekedést csak a monitorok, billentyűzetek és egerek termékcsoportja ért el.