Sötét mód ikon
2026 június 10
Elbukott az Excalibur Kurdisztánban, kilőhet a Mol

Elbukott az Excalibur Kurdisztánban, kilőhet a Mol

Kis híján ideg-összeroppanásba kergette a Gulf Keystone Petroleum részvényeseit egy mai bírósági döntésre való várakozás. A papír kereskedését felfüggesztették, miután az illetékes bíróság arról döntött, hogy egy 2006-os szerződés alapján az Excalibur Ventures nevű cég jogosult-e a GKP szénhidrogén-termelésének 30 százalékára? Végül a GKF számára kedvező döntés született, s a papír árfolyama szinte kirobbant: 23 százalékos felszúrásnak lehettek tanúi a chartot figyelő befektetők.

A Mol árnyékban is virul

Nem kis összegről volt szó, ugyanis az eddig nyilvánosságra került dokumentumok alapján a részesedések értéke 1,6 milliárd dollárra rúghat. Érdekes módon a Mol zöldben virult ma reggel, annak ellenére is, hogy  a GKF vállalat stratégiai partnere a magyar olajtársaságnak a kurdisztáni kutatásokban (Shaikan, Akri-Bijeel). Más szóval különösen fontos történetről volt szó.

A Mol árfolyamának emelkedését a nemzetközi hangulattal magyarázta Horváth Ákos, az Equilor elemzője. Azt is mondhatjuk tehát, hogy a jó hangulat ezúttal nem „személyes ügy”, hanem az általános piaci jó kedv dagályhullámain szörföl a Mol, miközben a kutatási-kitermelési üzletág szempontjából sorsdöntő ügyben született ma döntés.

Részvényenként több ezer forintról van szó!

Nagyon nem mindegy, hogy a teljes kitermelés 13,7 százalékára vagy a kitermelés 70 százalékának 13,7 százalékára jogosult a Mol – mondta Vágó Attila, a Concorde vezető elemzője, hozzátéve: részvényenként akár több ezer forintot is ér a kurdisztáni projekt. Ezek a megállapítások akkor érvényesek, ha az Excaliburt valóban a GKP minden Kurdisztánban elnyert koncessziójából 30 százalék illette volna meg. Ez esetben a GKF számára kedvezőtlen bírósági döntés átrendezte volna a Mollal kapcsolatos értékelést.

Optimistább véleményt fogalmazott meg Gabler Gergely, az Equilor senior elemzője, aki úgy vélte, nagyobb volt a bírósági ügy füstje, mint a lángja. Emlékeztetett rá, hogy a kurdisztáni régióban még több mező is kutatási fázisban van, ezért a tényleges potenciál megítélése meglehetősen széles spektrumban lehetséges.

A Mol legígéretesebb kutatási projektje

A 2001-ben alapított Gulf Keystone közel 780 millió dollárt fektetett be Kurdisztánban. A  kitermelés az idei évben veszi kezdetét napi 40 000 hordós szinten. A legértékesebb a Shaikan mező, ami az egyik legnagyobb a régióban, s 2018-ra napi 250 000 hordós kitermelést biztosíthat. Fontos körülmény, hogy Kurdisztán a napokban jóváhagyta a GKF mezőfejlesztési terveit.

A MOL 2007 novemberében jelentette be, hogy Irak kurdisztáni régiójában kutatási projektekbe kezd. A hazai olajtársaság a Kurdisztáni Regionális Kormánnyal (KRK), a londoni tőzsdén jegyzett és a régióban kutatás-termelési tevékenységet végző Gulf Keystone-nal, valamint a pennsylvaniai Texas Keystone-nal kötött termelés-megosztási szerződést két, döntően olajat rejtő blokk vonatkozásában.

A kurdisztáni régió a magyar olajtársaság legígéretesebb kutatási projektje a kutatási fázisban levő készletszintekre vonatkozó becslések alapján.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.