2024 április 20

Együttműködne Orbán Egyiptommal

A nagy történelmi civilizációk együttélésének kérdésében mind Magyarországnak, mind Egyiptomnak komoly mondanivalója van, ezért is fontos a két ország együttműködése – hangsúlyozta a találkozó után az elnöki palotában tett sajtónyilatkozatában a kormányfő, akit több minisztere és számos üzletember is elkísért csütörtökig tartó kairói látogatására.

Elmondta, a terrorizmus elleni küzdelem fontosságában és Líbia stabilizálásában is egyetértés volt közte és az egyiptomi elnök között. Líbia ügyében úgy foglalt állást, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy egy egységes kormány és egy erős nemzeti hadsereg stabilizálja Líbiát, amelynek államkénti egységének fenntartására kell törekedni. Ezért Magyarország egyetért Egyiptommal: meg kell akadályozni, hogy fegyverek, terroristák és őket finanszírozó pénz jusson be Líbiába.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Gazdasági együttműködés

A gazdaságról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: jól láthatóan egy „új gazdasági világrend” jön létre, amelyben mindkét országnak el kell foglalnia a saját helyét.

A magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés erősítése érdekében megállapodtak a két ország kereskedelmi forgalmának duplájára növelésében, a vállalatok közötti együttműködés bővítésében. A mezőgazdasági, a vízügyi és a járműipari együttműködést kiemelt területté nyilvánították, utóbbiban már vasúti kocsik gyártásáról is megegyeztek – jelezte a kormányfő, hozzáfűzve, hogy felajánlotta az egyiptomi elnöknek magyarországi nukleáris energetikai szakemberek közreműködését az első egyiptomi nukleáris erőmű felépítésében.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Magyarországnak „nincsen imperialista múltja”, vagyis nem mások rovására akar boldogulni, hanem a helyi gazdasági élet szereplőivel szeretne együttműködni, és csak olyan gazdasági tevékenységet akar folytatni Egyiptomban, amely egybeesik a helyiek érdekével – mondta a miniszterelnök.

Hozzátette azt is, ma száz egyiptomi diák tanul magyar állami ösztöndíjjal Magyarországon, a budapesti kormány pedig kész növelni ezt a számot.

Érdekünk a sikeres Egyiptom

Orbán Viktor nagyrabecsülését fejezte ki Abdel-Fattáh esz-Szíszinek azért a feladatért, amelyre vállalkozott, azaz hogy országában, amely a térségnek és Európának is kulcsfontosságú, stabilitást teremtsen meg.

„Egyiptom elnökének sikere érdeke Európának, így érdeke Magyarországnak is” – mondta a miniszterelnök, aki gratulált az egyiptomi gazdasági és politikai rendszer stabilitásában az elmúlt időszakban elért előrelépésekhez.

A magyar-egyiptomi kapcsolatot barátinak nevezte, mint fogalmazott, ez egy régi, kipróbált barátság. Orbán Viktor egyúttal tolmácsolta a magyar nemzet részvétét a közel két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi repülőgép áldozatai miatt, és együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak.

Cél: az együttműködés

Abdel-Fattáh esz-Szíszi nyilatkozatában kiemelte, országa célja az együttműködés szélesítése Magyarországgal, ezért áttekintették a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. 

Elmondta, a megbeszélésen téma volt az illegális migráció is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta a kiváltó okok kezelésének fontosságát és az ehhez szükséges nemzetközi kooperációt. Szó volt továbbá a szíriai és a líbiai helyzetről, valamint a térség lakosságát fenyegető „első számú veszély”, a szélsőségesség elleni küzdelemről – közölte az elnök.

Több területen is összedolgozunk

A sajtónyilatkozatok előtt Orbán Viktor és Abdel-Fattáh esz-Szíszi jelenlétében a két ország képviselői több megállapodást is kötöttek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcaközi egyetértési nyilatkozatot írt alá a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés megerősítéséről a nemzetközi együttműködésért felelős egyiptomi miniszterrel, Simicskó István honvédelmi miniszter és egyiptomi kollégája pedig a honvédelmi együttműködésről szóló tárcaközi szándéknyilatkozatot szignált.

Létrejött tóvábbá egy kormányközi egyezmény a légügyi együttműködésről, ezt magyar oldalról Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jegyezte. Emellett a magyar és az egyiptomi fél – Magyarország részéről az Eximbank – aláírt egy olyan dokumentumot is, amely az egyiptomi államvasutak részére 700 vasúti kocsi gyártásával kapcsolatos finanszírozási ajánlatot tartalmaz. Megállapodás született a magyar közmédia és az Egyiptomi Rádió és Televízió Unió, az ERTU között is.

Az elnöki vizit után Orbán Viktor az Arab Liga székházába látogatott, ahol Nabíl al-Arabi, a pánarab szervezet főtitkára fogadta őt. Ezt követően Seríf Iszmáíl egyiptomi miniszterelnökkel folytat megbeszélést, este pedig beszédet mond az egyiptomi-magyar üzleti fórumon.