A tájékoztatás szerint a posta megállapodott a Postás Szakszervezettel, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetségével és a Kézbesítők Szakszervezetével, hogy a bruttó 200 000 forint alapbér alattiak bruttó 40 000 forint, a bruttó 500 000 forint alapbér alattiak bruttó 30 100 forint egyszeri juttatásban részesülnek.
Egyezség született arról is, hogy 2017. január 1-től a bruttó 500 000 forint alatt kereső munkavállalók magasabb választható béren kívüli juttatásban, személyenként évi 240 000 forintban részesülnek.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár a közleményben kiemelte: a kormány célja, hogy a Magyar Posta ésszerűen gazdálkodjon, ugyanakkor az ország egyik legnagyobb foglalkoztatójaként lehetőségeihez mérten, fokozatosan javítson is mintegy 30 000 munkavállalója megélhetésén.
A posta kiemelten fontosnak tartja az alacsonyabb fizetésű munkavállalók bérfelzárkóztatását, ezért az elmúlt három évben 35 százalékkal növelte a kevesebb mint havi bruttó 500 000 forintot kereső dolgozóinak a jövedelmét – fogalmazott Németh Lászlóné.
Szarka Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: a posta arra törekedett, hogy az alacsonyabb keresetű munkavállalók részesüljenek magasabb egyszeri juttatásban. Hozzátette, ez a többség esetében – a bérmegállapodás és az újabb megegyezés eredményeként – eléri a 130 000-150 000 forintot munkavállalónként.