Sötét mód ikon
2026 július 24
Egyre jobban eladósodik Oroszország

Egyre jobban eladósodik Oroszország

Emelkedő pályán maradnak

A jelentés összeállítói azzal számolnak, hogy 2017 végére 14,7 százalék lesz a GDP-arányos államadósság, ami 15,7 százalékra nő 2019 végére. A dokumentum szerint az adósságszolgálatra fordított összeg az orosz szövetségi költségvetés kiadásainak 4,5 százalékát teszi majd ki 2017-ben, és ez az arány 5,4 százalékra emelkedik 2019-re.

A 2013 januárjától 2016 december végéig tartó időszakban az orosz államadósság 7,5 ezer milliárd rubelről (36,2 ezer milliárd forint), a GDP 10,6 százalékáról 11,1 ezer milliárd rubelre, a GDP 13,2 százalékára emelkedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A pénzügyminisztérium dokumentuma szerint a következő három évben is elsősorban dollárban jegyzet eurókötvényeket bocsát ki Oroszország. Az orosz költségvetés állapota szempontjából kiemelkedően fontos, hogy miként alakul a kőolaj ára. A hétfőn ismertetett jelentés szerint az Urals orosz olajfajta átlagos ára hordónként (159 liter) 40 és 60 dollár között mozog majd 2017 és 2019 között.

Minket is érint a korlátozás
Oroszország a tervek szerint két héten belül megtiltja a madárinfluenza sújtotta európai országokból a szárnyashús és egyéb szárnyas termékek importját – jelentette be az orosz szövetségi állategészségügyi és növényvédelmi szolgálat (Roszszelhoznadzor) képviselője.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Erről esett szó a találkozón

Megbecsülendőnek nevezte Magyarország és Oroszország együttműködését Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

A magyar kormányfő az orosz elnökkel folytatott megbeszélését követően elmondta: a két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie, mert, mint fogalmazott, Európa nyugati felén erőteljes „oroszellenes politika vált divattá”.

Számíthatunk a medvére
Még szorosabbra fűzik Magyarország és Oroszország együttműködését a nehézipari fejlesztési együttműködésben a technológia-intenzív ágazatokat illetően – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.