Sötét mód ikon
2026 június 09
Egyre gyorsabban nő az  euróövezetbeli infláció

Egyre gyorsabban nő az euróövezetbeli infláció

Gyorsuló infláció

Az unió statisztikai hivatala csütörtökön közölte, hogy gyorsbecslése szerint a fogyasztói árak augusztusban éves szinten 1,5 százalékkal emelkedtek az euróövezetben a júniusi 1,3 százalékkal szemben. Az infláció élénkülése főleg az energia és a szolgáltatások drágulásának tudható be.

Az energiaárak 4 százalékkal emelkedtek a júliusi 2,2 százalék után, a szolgáltatások árai pedig 1,6 százalékkal mentek föl, míg júliusban még stagnáltak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Elmarad az EKB céljaitól

A gyorsulás ellenére az infláció továbbra is jóval elmarad az Európai Központi Bank céljától, sőt az energia- és élelmiszeráraktól megtisztított maginfláció nem emelkedett, 1,2 százalék maradt. Az adatok alapján a legtöbb szakértő úgy gondolja, hogy az EKB igazgatósága a jövő heti ülésén a kedvező növekedési adatok ellenére nem dönt monetáris politika szigorításáról.

Az EKB arra törekszik, hogy az euróövezetben éppen 2 százalék alatt stabilizálódjon az infláció. Ezt azonban évek óta nem sikerül elérni, ez az egyik oka annak, hogy a bank fenntartja az ultralaza monetáris politikát, és olcsó pénzt pumpál a gazdaságokba.

Ezt olvasta már? Izmosodhat ma az euró
Délelőtt fontos inflációs adatok érkeznek az eurózónából. Amennyiben a vártnak megfelelő értékeket tesznek közzé, úgy tovább folytatódhat az euró erősödése, melynek az EKB szeptemberi kamatdöntő ülése vethet véget

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.